Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2021-04-02 10:50:49
Feltámad emléke közöttünk 2000. tavaszán
Negyedik éve minden április 13-án sokan vagyunk a debreceni köztemető egyik sírjánál.Itt nyugszik Koppányi István. Idejekorán szállt el a lelke közülünk, de szelleme azóta is itt van velünk. „Ki ismerte őt tudja, hogy nem könnyű megtalálni az emlékezésnek azt a formáját, amit ő is elfogadna, amiben ő is felfedezné a „civil kurázsit”. Ez az idézet abból a levélből való, amit a Szóla Rádió Alapítvány kuratóriumának tagjai írtak egy fél évvel Koppányi István halála után a barátaiknak. Ebben a levélben javasolják azt, hogy minden év április 13-án 16:00-kor találkozzanak a temetőben, hogy sírjára egy csokor virágot vigyenek, megálljanak néhány percre és emlékezzenek rá, A MÁSIK JAVASLATA AZ VOLT – Giczey Péternek, Groskáné Piránszki Irénnek, Halász Jánosnak, Szabó Tibornak és Vincze Bélának –, hogy alapítsunk díjat CIVIL – DÍJ -KOPPÁNYI ISTVÁN EMLÉKÉRE elnevezéssel. "A díj alapítói minden évben azok, akik: március 1-31. között írásban rövid indoklással javaslatot tesznek a díjazott szervezetre és ehhez lehetőségeikhez mérten saját pénzükkel hozzájárulnak (100 Ft-tól 5.000.- Ft-ig) Addig adjuk át ezt a díjat, amíg legalább öt fő jelentkezik javaslattal és anyagi hozzájárulással”. Ez évben negyedik alkalommal kerül átadásra ez a díj. Nem tudom hányónknak adatik meg majd halála után, hogy ennyi ember emlékezetében feltámadjon. Valami különleges, csodálatos képességgel kell rendelkezzen. Koppányi Istvánnak nem voltak különleges, csodálatos képességei, csak ember volt. Igazi humanista, jó ember, a szó valódi értelmében. Nagyon szeretett játszani, beszélgetni, vitázni, eszmét cserélni. Azt hiszem azért járunk el hozzá minden év április 13-án, mert szeretünk vele lenni, a társaságában tölteni az időt. Ez így volt életében és így van halálában. Mindig valami pluszt adott, valahogy egy szóval, egy gondolattal, egy ötlettel, egy mozdulattal több lett az ember a vele való találkozás után. És itt van ez a díj. Tavaly nem tudtam jelen lenni az átadásán, ezért a következő levelet küldtem el:
Kedves Ismerősöm!
Végtelenül boldog vagyok, hogy a Koppányi István emlékére alapított civil díj ez évben is kiadásra kerül.
Tudjátok minden évben – Húsvét táján – kicsit hitetlen leszek, mert eljött az évforduló és nem tudom mennyien leszünk együtt. Aztán beszélek ezzel is, azzal is és egyre jobban megnyugszom, mert egyre biztosabban érzem együtt leszünk újra. Reménység költözik a szívembe, azt hiszem ez a feltámadás.
Minden alkalommal volt eddig egy pillanat –vagy a temetőben, vagy a díjátadón–, hogy úgy éreztem angyal száll át fölöttünk. Tudjátok ez az az érzés az emberben, mikor nyugalom, boldogság, béke honol a lelkében. Ez a mai ember számára nem sokszor adatik meg. Köszönöm Kopinak és mindannyiótoknak ezeket a pillanatokat. Minden jót kívánva szeretettel üdvözli a társaságot:
Csontos Gabriella Püspökladányból
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye