Hétmérföldes Szabad Bált rendzenek 2023. szeptember 30-án 19:00-től Debrecenben a Hatvan utca 32. szám alatt a Hajdú Táncegyüttes székházában.
2021-10-07 14:25:02
Koppányi István (1954-1996) népművelő - Debrecenben termet neveztek el róla, bár amikor az ajtóra felírták a nevét a fiatalok már csak múltbéli fogalomként ismerték a szót, népművelő.
Koppányi István az 1970-es években választotta ezt a hivatást, hogy minél többeknek, elsősorban fiataloknak segítsen egyéniségggé válni, ugyanakkor közösségre találni és örömöt lelni az együttes cselekvésben. Az akkori keretek között is hitt a civil világ létjogosultságában, s pontosan tudta: ha az emberek szabadon tehetik, amit szeretnének és amihez értenek, az mindenkinek hasznára lesz. Arra tanított, hogy a hasonló célokért összeálló közösségekben több erő van, mint bármely hivatali szervezetben.
Aztán váratlanul lelépett a képzeletbeli katedráról. 41 évesen ment el. Amit addig tett értékként maradt ránk. Az pedig, ahogyan tette, utánozhatatlan. Emberi tartása, szakmai hitele és magával ragadó személyisége magasan a kortársai fölé emelte.
Alapító tagja volt a SzólaRádió Alapítványnak, ötletgazdája és első szerkesztője a megye civil szervezeteit bemutató Civil Műhely című - két évente megjelenő - cím- és adattársorozatnak, valamint felelős szerkesztője a Varázstükör című magyar művelődéstörténeti kiadványsorozatnak. Élete utolsó éveiben a debreceni polgármesteri hivatal közművelődési előadójaként szolgálta a civil ügyet.
Emlékére barátai 1996-ban megalapították a nevét viselő civil díjat, melyet évente adnak át egy arra érdemes hajdú-bihari civil szervezetnek. (Debrecen, 2004. április 13.)
A Civil-díj, Koppányi István emlékére elismerésben az alábbi szervezetek részesültek:
1997 Civil Terasz- Civil Szervezetek Szövetsége, Debrecen
1998 Kuckó Művésztanya Egyesület, Debrecen
1999 Szóla Rádió Alapítvány, Debrecen
2000 Vonzáskör Egyesület, Püspökladány
2001 Más Mozaik Kulturális Egyesület, Debrecen
2002 Vízöntő Kulturális Egyesület, Debrecen
2003 Motolla Egyesület, Debrecen
2004 Kelet-magyarországi Közösségszolgálat Alapítványa, Debrecen
2005 Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület, Nagyrábé
2006 Főnix Néptánc Együttes Egyesület, Debrecen
2007 Nagyközségi Népfőiskoli Egyesület, Földes
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye