"Gyermekkorom boldog és felhőtlen éveit nagyon sok kedves öreg ember között töltöttem. Elsőként említeném drága jó nagyatyámat és nagyanyámat. Nem maradhatnak ki a felsorolásból az öreg nagynénik, nagybácsik, a nagyon kedves szomszéd nénik és szomszéd bácsik és a kedves ismerősök sem. A kedves régi emlékek felidéződnek bennem, mikor rájuk emlékezem. Eszembe jutnak bölcs tanácsaik, miket hosszú életük során szereztek és jóakaratúlag nekem és másoknak tovább adtak. Nagyon sok szívet-lelket vidámító humoros történetet (adomát) hallottam, helyi népszokásokat és az ezekhez kapcsolódó íratlan szabályokat. A kedves öregek télen egymás házához mentek tanyázni – főleg a szomszédok –, nyáron pedig a kapuban, kisszéken ülve mondták a különböző adomákat, történeteket. Legtöbbjüket még ők is az elődeiktől hallották. Emlékszem rá, hogy nyári délutánokon valamelyik öreg szomszéd néni kiült a kapuba, utána sorakoztak a többi szomszédok, főleg öreg nénik, hónuk alatt hozva a kisszéket. Mikor odaértek a kint ülőkhöz, a napszaknak megfelelően köszöntötték egymást, és a jövevény a már kint ülő mellé telepedett. Miután már ketten voltak ment a beszélgetés nagyban. Ezután akik érkeztek, szintén köszöntötték egymást és a jövevények hozzátették: Hasznos beszílgetíst! A már ott ülők felelték: Rísze legyík benne! Sokszor nyolcan tízen is összejöttek. Először megbeszélték a napi eseményeket, utána rákerítettík a sort a rígi dógokra. Ugyanúgy zajlott télen is a tanyázás, csak akkor a fűtött szobában, a kemence mellett." (Szerepi Nagy Attila)