Zagyva nagyanyám nem volt az a szomszédolós fajta, nem is igazán áldotta meg sok szomszéddal az élet, mert a régi ház pontosan a negyvenkettesre nézett, így a szemközt lakók már igen messze voltak egy kis trécselés gyanánt… A közvetlen mellettünk lévő szomszédba néha azért átjárt és mikor magával vitt mindig kaptam kávés furmint cukorkát… aztán hogy miről is folyt a szomszédolás arról fogalmam sincs… kicsi is voltam, meg teljesen lekötött a kapott nyalánkság… Azért néha átmerészkedtünk a nagy út másik oldalára egy nénihez, Margitka nénihez… itt sem tudom, hogy miről is folyt a csevej, igaz, cukorkát sem kaptam, de megmaradt felnőtt koromra, hogy Zagyva nagyanyám nem volt egy szomszédolós fajta … Teltek, múltak az évek, felköltöztem a nagyvárosba, ahol egyetlen egy szomszédom volt egy idős néni… de hát én se vagyok egy szomszédolós fajtaként nem igazán jutottam tovább egy ideig a köszönésnél… Aztán egyszer csak szó szót követett és kiderült, hogy az én pesti szomszédom Zagyva nagyanyám régi negyvenkettesen túli Margitka szomszédasszonyának a testvére… Teltek múltak az évek, visszaköltöztem a nagyvárosból, átköltöztem a csatornán túlra… és bár illedelmesen köszönök szomszédaimnak úgy gondolom, hogy Zagyva nagyanyám nyomdokaiba járva el lehet, mondani, hogy én sem vagyok egy szomszédolós fajta… (Írta Zagyva Ági, fotó:pixabay.com)