
Örömmel tájékoztatjuk az érdeklődőket a Nagyerdőért Összefogás gyűjtőakciójáról, mely
2010. május 1-jén a Nagyerdő piknik című rendezvénnyel veszi kezdetét. Célunk, hogy az összegyűjtött adományokból megszépítsük, felújítsuk a villamos által határolt Parkerdő tereit. Szeretnénk új, tájba illő egymástól látótávolságra lévő hulladőkgyűjtőket kihelyezni, ezzel is ösztönözve azok használatát. Terveink között szerepel új pihenőbútorok kihelyezése és feltett szándékunk a tó melletti kis játszótér megújítása is. A fürdővel szomszédos kosárpálya mellé álmodtunk egy néhány soros "lelátót", ezzel is növelve a pihenőfelületet a kikapcsolódni, sportolni, esetleg tanulni vágyók számára. Szeretnénk tájékoztató táblákat, többek között egy Parkerdő térképét is kihelyezni, amely alkalmas lenne a terület "örökbefogadóinak" feltüntetésére is.
Május 1-jén szeretettel várunk mindenkit a Békás-tó mellé, a Nagyerdőért Összefogás sátránál, ahol bemutatjuk eddigi tevékenységünket, beszélünk terveinkről, programjainkról. Fogadjuk a szimpatizánsok felajánlásait, jelentkezését az "örökbefogadó programra" is. Kérünk minden vállalkozót és magánszemélyt, népszerűsítse adománygyűjtő akciónkat, és lehetőségeihez mérten támogassa azt! Erre a célra nyitott számlánk a K&H Bank Zrt. jóvoltából és támogatásával: Számla elnevezése: Nagyerdőért Összefogás. Számlaszámunk: 10403428-50526568-72701006 Kérjük az adományozókat, hogy nevük és adószámuk pontos feltüntetése mellett a közlemény rovatban jelezzék, hogy publikus-e vagy sem az adományozó személye és az adomány összege, azaz fel kívánják-e vállalni nyilvánosan is támogatásukat.
(forrás: nagyerdoert.hu)