Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2018-08-08 22:59:38
Márkus Judit színművész Karcagon születtem meg 1979. június 20-án, szüleim második gyermekeként, első és egyetlen leánygyermekként. A Judit keresztnevet édesapám adta nekem és természetesen a Márkust is. Édesanyám azt meséli, szomorú kisbaba voltam. Amikor anyai nagyanyám kinyitotta a szekrényajtaját, Gina Lollobrigida fényképei néztek rám, az éjjeliszekrényén Opera krém állt, a komód alól pedig egyszer kihalásztam egy szőlőzsírt, olyan fekete-fehér csíkos tubusban. Anyai nagypapám tangóharmonikás volt, egy saját kezével készített citerát őrzök tőle.
Apai nagyszüleimnél szívesen időztem, az unokatestvéremmel sokszor mentünk ki nagypapám elé, aki éjjeliőrként dolgozott, és ott voltunk a készülődésénél is, amikor mami fekete teát főzött neki, és beletöltötte az üvegébe. Aztán viráglevest főztünk a szomszéd néni kertjéből csent virágszirmokból.
A szülői ház a mai napig a béke, a biztonság és a tökéletes kikapcsolódás számomra, egy gyerekkori illat emléke, a frissen vasalt lepedőké. Édesanyámtól hihetetlen érzékenységet örököltem, édesapámtól pedig konokságot és kitartást. Az óvodában mindig énekeltem, főként a Millió rózsaszál című dalt. Egyszer a bátyám karóráját elcseréltem egy matchboxra, másszor el akartam adni édesanyám arany nyakláncát. De nem sikerült.
Az általános iskolában ének-zene tagozatos iskolába jártam, és sok-sok mesemondó versenyen indultam, amiket általában meg is nyertem. Pár évig tájfutó voltam, titokban reménykedtem benne, hogy egyszer híres sportoló válik belőlem, mivel apu imádja a sportot, és szerettem volna örömet okozni neki. Három érmet is szereztem.
A gimnáziumban irodalmi-drámai tagozatra jártam Szentesre, ahol négy csodálatos évet töltöttem el, csodálatos tanárokkal és osztálytársakkal. Még a nyomasztó kollégiumi élet emlékei is megszépültek. 1997-ben érettségiztem, azzal az eltökélt szándékkal, hogy színész leszek, pedig anno, a többfordulós felvételin még újságírónak készültem...
A főiskolán - viszontagságos főiskolai éveim végén - 2004 nyarán sikerült lediplomáznom és kommunikációs szakemberré avanzsálnom, elektronikus sajtó szakirányon. Mindez Egerben történt, az Eszterházy Károly Főiskolán.
Azért voltak viszontagságosak a főiskolai éveim, mert közben végig a színház felé tendáltam. Elvégeztem Toldy Mária musicalstúdióját, és musicalszínészi tapasztalatokra tettem szert. További színészi oktatáson vettem részt az Újszínház színészképző stúdiójában. Közben rengeteg színházban megfordultam, kisebb-nagyobb szerepeket játszottam el Budapesten és vidéken egyaránt, valamint alternatív színházi berkekben.
Az első szerződésem a Soproni Petőfi Színházban kaptam, ahol már az első évad végére elfáradtam a rengeteg utazástól és a várakozásoktól. Azt éreztem, tovább kell mennem.
Az első társulatom a Szegedi Nemzeti Színházban várt, az első nagy szerelemmel együtt. Megtaláltam azt a helyet, ahol jól érzem magam, és számítanak rám színészként, megtaláltam azt a helyet, ahol a férfi, akit szeretek, a férjem lett. Mindeközben a színészkamara is elismert: színész lettem. A különböző baráti érdekekből fakadó manipuláció természetesen a teátrumok világában is kiválóan működik. Így történhetett meg, hogy a 2008-as igazgatóváltás elszakított bennünket egymástól, és én tíz hosszú esztendőn át a kassai Thália Színház színpadán kerestem a kenyerem. Onnan jöttem el gyesre, hogy végre valóra válthassam azt az álmom, amely minden addigi színházi sikert és tapasztalatot felül írt. Két gyönyörű kislánynak lehetek az édesanyja, és akkor is szeretném majd velük tölteni az estéket, amikor már beszippantja őket a közoktatás rendszere. Ezért a színpadra nem vágyom többé visszatérni, noha hiszek annak társadalomformáló erejében, és a babázás korszaka után talán ezzel próbálom majd helyére billenteni a gyermekeimre váró nagyvilág természetes egyensúlyát.
Díjak:
Kazinczy-érem 1994
Dömötör-díj 2006 (legjobb női színészi alakítás)
Dömötör-díj 2007 (legjobb női mellékszereplő)
2007. évi Nádasdy Kálmán Versmondó és Sanzonverseny II. helyezés
Dömötör-díj 2008 (legjobb női színészi alakítás)
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye