A kertemben lévő virágokat csodálva elgondolkodtam az örök életről. Egész életünkben arra törekszünk, hogy valami maradandót alkossunk, mindent megpróbálunk, össze-vissza rohangálunk, pedig annyira végtelenül egyszerű. A nénike, aki előttünk a házunk lakója volt, ezekkel a virágokkal tette halhatatlanná magát a mi számunkra, pedig nem is ismertük őt. Az első pillanattól kezdve magával ragadott ennek a kis területnek az energiája. Van, aki építésszel megy otthont vásárolni, mindenféle szempontot figyelembe vesz, csak az érzéseire nem hallgat, nem figyel, mit sugároz magából a hely. Már mikor először megláttam ezt a házat, valami titokzatos vonzódást éreztem. A kapura ki volt írva nagy betűkkel: Eladó. A szomszédtól azt is megtudtuk, nem lakja senki hosszú évek óta. Valahogy sikerült átmásznom a két méteres téglakerítésen, azóta sem értem, hogy juthatott eszembe ilyesmi, nem szokásom idegen udvarokba beugrándozni. Mikor már bent voltam, rejtelmes érzéseim támadtak. Azt mondják „minden, ami valaha történt az épületekben, beleivódik a falakba, a padlóba, a tárgyakba és az egyes helyiségekbe. A múlt eseményei rétegesen rakódnak le, akár a szennyeződés, és bár nem láthatók, alapvetően befolyásolják a közöttük élő embereket. Aki olyan otthonba költözik, ahol az előző lakók boldogan éltek, valószínűleg ugyanúgy meglesz a családi békéje. Ha viszont az előző tulajdonos vagy lakó boldogtalan, beteg, tönkrement ember volt, rossz energiái hátra maradtak a tisztítatlan épületben, sorsuk megismétlődhet a gyanútlan új lakókkal.” Bár nem sokat tudok ennek a háznak a volt lakóiról, békés, nyugodt emberek lehettek, hiszen az egész területet áthatja egy harmonikus erő. Ez az első tavaszom ebben a házban, a melegítő napsugarak megjelentével rengeteg előbújó hóvirággal kezdődtek a meglepetések, ami szőnyegként borította be szinte az egész kertet. Most már nincs szükség szavakra, hogy valaki elmondja, milyen ember volt ő. A virágok helyette is beszélnek. A néni talán nem is gondolta, hogy ha már nem ebben a valóságban éli az életet, Topolya lakói, akik tőle vásárolták a nárciszt, jácintot és NEFELEJCSet , az utcán sétálva minden nap gyönyörködhetnek abban, amit az ő lelke szépsége alkotott.
Gyermekkoromban egy kedves idős házaspár vigyázott rám sokat, míg szüleim dolgoztak. Sanyi papa és Erzsi mama. Sanyi papa mondta nekem egyszer, mikor a kenyeret kentem, hogy a másik oldalán kenjem, mint ahogy szoktuk, mert úgy több vaj fér rá. Azóta 20 év telt el, mégis minden nap, minden szelet kenyeremnél eszembe jut. Vagy Szabó nagyapa biciklije is ilyen volt. Idős volt már, mikor megszülettünk és azt akarta, emlékezzünk rá. Kaptunk tőle egy- egy kis biciklit nővéremmel. Az akkor, gyermekfejjel olyan nagy dolognak számított, hogy azóta is emlegetjük. Nem is olyan bonyolult dolog ez az öröklét… (Írta:G. Nagy Lilla Imola)