2024. Április 16. Kedd Csongor napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Szárnyakat kaptam

2017-11-22 16:47:43

A végével kezdem. Képzésen voltam a szentendrei Skanzenben és amikor hazajöttem és bementem a munkahelyemre a múzeum vezetője azt kérdezte hogy milyen volt? Mesélj! És én mondtam és mondtam. A jó példákat, a szuper módszereket, a kipróbált és sikeres rendezvényeket. Aztán itthon, az uramnak az emberekről meséltem, akiket erre a képzésre összesodort a szél az ország minden tájáról.

                      

Elsőként a saját kolléganőmet, Tündét említettem, aki az összevont intézmény könyvtárában dolgozik, akit ugyan ismerek, de azt most tudtam meg róla, hogy tizennyolc évesen került szülővárosomba. Álmomban sem gondoltam volna, hogy nem püspökladányi, mert olyan odaadással beszél az ittlakókról, az olvasókról - főleg a gyerekekről -, hogy az mindenképp tükrözi azt, hogy szeret itt élni. A gyönyörű nevű faluból, Isztimérről Judit jött, aki mint egy tyúkanyó gyűjti össze a faluban élőket, de otthon is gondja van: négy gyermek nagynénijeként. Réka, aki siófoki lány, kutya-macska és egyáltalán mindenféle állat barátja, gyönyörűen rajzol és lelkesen meséli, hogy még vasárnap délután is kinyitja a Kálmán Imre emlékházat, ha csoport jön. Ági, a gyermelyi kolléganő, aki már aktivistaként nagyon sokat tett a települése jobbá tételéért egy lelkes társaság tagjaként. Most az önkormányzatnál dolgozik és az egyik előadó példaként állította elénk a gyermelyi honlapot, amin látszik a pezsgő kulturális élet. Természetesen Ági hathatós közreműködése révén. Éva, aki Körmendről jött és szinte minden témáról eszébe jutott valami. Vagy jó, vagy rossz, de az mindig tovább lendítette a beszéd kerekét. A játékmester Tibort sem felejtsem ki a sorból, aki iszonyú sok tapasztalattal a háta mögött Mártély közművelődését koordinálja.

Már a második este magaköré gyűjtötte a csoport játékos kedvű tagjait, akikből kitört a homo ludens. Piliscséven dolgozik a halk szavú Kata, akitől azt kérdezte az egyik előadó, hogy tizenöt évi munka után honnan meríti az erőt? Én a reggeli beszélgetésünkből gondolatban azonnal rávágtam magamban, hogy a családjából. Három gyermek édesanyja és a férje is hasonló területen dolgozik. Ugyan csak három gyermekes anyuka Gabi, akiből ezt senki nem nézte ki, hiszen olyan törékeny, kislányos alkat. Ő Türjén teszi a dolgát. Nehéz körülmények között, mert az egyetlen közösségi térben - a művelődési ház épületében - a polgármesteri hivatal működik ideiglenesen. A fantasztikus frizurájú Attila tősgyökeres pestiként Iváncsán tesz a közért, de mindig van nagyvárosi példája is. Edit Szegedről jött és saját bevalllása szerint is örök mozgó, nyüzsgő alkat. Valóban mindig van mondanivalója és mivel civil szervezetben dolgozik, mindig más szemszögből világít rá a dolgokra.

Nagy Petra Eszter is kulturális közfoglalkoztatott a csendesebb fajtából. Könyvtárosként lehet hogy talán ez a jó, mert elmélyült, teljes valójában odafigyelő munkatársként tud a legjobban hatással lenni az emberekre. Judittól - aki Pécsről jött - azt tanultam, hogy ha mindenkit meg szeretnék ismerni, akkor mindig máshova kell üljek az étkezések alatt. Nagyon jó ötlet! Melindával együtt utaztunk Budapestig. A kitelepítésekről én eddig csak olvastam és egy gyönyörű táncjátékot (Foltin Jolán - Kiss Ferenc: Elmúlik) láttam. Most megélt, máig ható családtörténetet hallottam tőle olyan részletekkel, amit mindketten megkönnyeztünk. És akkor még mindenkit nem is soroltam. Fantasztikus társaság, pedig az előadókról nem is beszéltem. Szárnyakat kaptam. (Írta: Csontos Gabriella)

Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu