Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2017-08-08 19:25:10
Délelőtti programok:
• 8-tól 9 óráig résztvevők érkezése az Északi út melletti legelőn!!!
• 9 órakor a Lovasnapot megnyitja Szitó Sándor polgármester
• 9.20 órától Akadályhajtás I. forduló (póni-, egyes-, kettesfogatok)
Napközben:
• Csikós- és lovasbemutatók, Lószépségverseny
• Kézműves-sátor felnőtteknek és gyerekeknek
• Főzési lehetőség / jelentkezés augusztus 17-ig a művelődési házban
Délutáni programok:
• Akadályhajtás II. forduló (póni-, egyes-, kettesfogatok)
• Eredményhirdetés előtt gyermekeknek kecskefogó-verseny
• Ünnepélyes eredményhirdetés
• Kb. 17 órától tombolasorsolás
A helyszínen büfé várja a vendégeket. Adományokat, felajánlásokat szívesen fogadnak, és előre is köszönik azokat. Fogatosok, csikósok jelentkezését várják a művelődési házban személyesen, (Várkert u. 35) vagy telefonon: 06-54/473-606
Mindenkit szeretettel vár Biharnagybajom Község Önkormányzata és civil szervezetei. A rendezvény szakmai támogatója: Lovas Barátok Egyesülete, Füzesgyarmat
A rendezvényeken esetlegesen bekövetkező balesetekért a rendezőség felelősséget nem vállal!
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye