2024. Április 19. Péntek Emma napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
A református diakónia atyja

2017-06-13 09:11:07

Dr. Kiss Ferenc (1862-1948) lelkipásztor és tanító
Az intézményes református diakónia atyja Kenderesen született, több helyen végezte alap- és középfokú tanulmányait, majd Debrecenben tanult teológiát. Földesen, Püspökladányban és Debrecenben dolgozott lelkipásztorként, 1911-ben pedig már esperesnek is megválasztották. 1912-ben a debreceni református teológián lett a belmisszió és a lelkipásztorkodástan oktatója, ahonnan 1933-ban vonult nyugalomba. 1920-22 között kisgazdapárti programmal a nemzetgyűlés képviselője is volt. A vidék nyomorát látva cselekvésre szánta el magát és 1931-ben létrehozta az Országos Református Szeretetszövetséget. Célja a diakóniai munka országos szintű megszervezése volt. Nagyon sok családban kérdés volt a mindennapi kenyér megléte, sok volt az árva, az elhagyott öreg. Árvaházakat, öregek otthonát, fogyatékosok otthonát alapított. Az első árvaház a Borsod megyei Hejőpapiban jött létre. Az első öt évben elérte Kiss Ferenc, hogy 15 helyen 25 szeretetintézményt hozzanak létre, természetesen összefogással. Amikor meghalt, már 23 árvaház, 189 öregotthon, 3 napközi otthon, 2 nyári üdülőtábor, 1 testi fogyatékos telep, 2 szellemi fogyatékos otthon működött hazánkban. Révész Imre püspök mondta róla 1940-ben: „A magyar református egyháztörténetben a Krisztus törvényét betöltő, kizárólag önkéntes áldozatkészségnek első tervszerű, rendszeres és maradandó, nagyarányú és nagyeredményű megszervezését Kiss Ferencre bízta a minden kegyelem Ura.” Azon igyekezett, hogy a diakóniát a gyülekezeti munka szerves részévé tegye. 1948-ban hunyt el. Emlékére díjat alapítottak. A Kiss Ferenc-díj a példaértékű gyülekezeti diakóniai szolgálatért adható. Püspökladányban nevét emléktábla őrzi és a településen élnek közeli leszármazottai. (forrás: bekesireformatusok.hu )

Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu