Május, talán a legszebb hónap az évben, de bánatos a lelkem. Előző bejegyzésemben örvendtem a rozsdafarkú családnak. Most arról számolhatok be, hogy sajnos a macskák tettek róla, hogy árván maradjon a fészek. A szülők egy idő óta nem jönnek etetni a fiókákat, úgyhogy azok is elpusztulhattak. Szomorú vagyok, de hát ez a természet rendje. A növényeink burjánzanak a kertben. Főleg a gyógynövények. Szedtünk útifüvet, fenyőrügyet, amikből szirupot csinálunk télire. 

Már több üveg szárított tárkonyom van és tele kertem zsályával... szerelemnek lángjával.

Az orgonák is ontották virágaikat. Márton a határból hozott Lídiánknak csokrot.

A karácsonyi ajándékba kapott színházjeggyel május 19-én megnéztük Szabó Balázs Apám ablakából az ég c. elődását.
Hittel teli ember énekelte meg apja sorsát, akinek élete hamar, ideje korán beteljesedett. Tartást, dallamot, gyökeret és szárnyat adott ez az ember a fiának. Mintát. Nyomot. Az APA, a fickós fiatalember, aki baráti ugratások szereplője, a monoton városi életet élő munkás, az örömös, vidéki otthon lakója, aki együtt pecázik a fiával. Elment, de itt maradt a gyermek lelkében, szívében, agyában, mozdulataiban, életének minden fontos pillanata, amit ez az ember rövid életében végigcsinált. Írhatnám még, hogy a táncosok irtó profi módon és hatalmas lelkesedéssel, örömmel játszották, táncolták végig az előadást. A bábos lány is nagyon a helyén volt. A MOM színpada szerintem kicsi ennek a műnek, a díszlet (aluminium, mozgatható fotelok és keret) annyira nem tetszett, mert ez a darab megérdemelt volna egy ötletesebb és anyagában más hátteret is. Könnyezve, de ugyan akkor ujjongó szívvel jöttem ki az előadásról. (Írta: Csontos Gabriella)