Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2017-02-24 10:18:12
Ma leszedtem az összes hópehely matricát a konyha ablakról. Eddig annyiszor megcsodáltam reggel és este a fényjátékot rajtuk, de most már vége. Olyan hosszú volt ez a mostani tél... Szeretem a hideget, a havat, a zúzmarát, de mostanra már vágyom a meleg, ragyogó napsugarakra, a madárcsicsergésre. Az idei télben kétszer is nagyon betegek voltunk én is és az uram is, pedig szedtük a vitamint. Aggódunk kórházban lévő ismerőseinkért, egyre jobban értékeljük, hogy már megértünk ennyi telet. Február végén megnyílik a madarak torka, alig várom már, hogy halljam az éneküket. Kicsit depis időszak ez, amit olyan események szervezésével próbáltam elkerülni, mint pl. Veritas találkozó és a gyermekeim születésnapjának megünneplése.
Mindegyik jól sikerült, de ezekről majd később. (írta:Csontos Gabriella)
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye