2024. Október 7. Hétfő Amália napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Nem csak játszik, ír is

2017-02-13 11:20:27

Mészáros István Jászai Mari-díjas színművész(Karcag, 1966. szept. 17.–) 1985-ben Szolnokon kezdte a pályát, 1990–1991 között Párizsban a Theatre Jel-ben játszott, 1991-től a szolnoki Szigligeti Színház tagja újra, majd 1993 –ban a Művész Színház, 1995 –től újra a szolnoki Szigligeti Színház és 2002-ben a Nemzeti Színház tagja. Hogy hogyan lett színész, ezt ő maga mondja el:
- A szentesi gimnáziummal elmentünk egy fesztiválra, ahol az akkori szolnoki főrendező, Paál István volt a zsűri elnöke. Ő szólt, hogyha nem vesznek fel a főiskolára, szívesen lát Szolnokon. Nagyon rendesek voltak, mert csak a harmadik rostán estem ki, de megvártak a szerződéssel. Egy gyerekdarabban léptem először színpadra, Pulchert játszottam, ami csak azért érdekes, mert ez a név aztán rám ragadt. (blogszolnok.hu) Vígjátéki, ill. groteszk figurák alakítója. Egy idő óta azonban nem csak a színpadon lehet találkozni vele, hanem mint szerző is megjelenik. 2007-ben Szarkaláb címmel egy gyermekdarabját játszották Szonokon, amivel egyébként díjat is nyert. A 2012-ben a Szín-Műhelyben bemutatott kamaradarabjáról a következőket olvashatjuk a színház honlapján: "Noha számos jelenete ijesztõen realista, összességében inkább filozofikus, gondolatébresztõ színdarabot írt Mészáros István, a Szigligeti Színház hosszú évek óta népszerű színművésze, Lift címmel. Fanyar játékstílusát ismerve bizonyára senkit nem lep meg, hogy Mészáros színművét gyilkos humor járja át, amely jótékonyan oldja a játék során folyamatosan fokozódó feszültséget. 2011-ben pedig megjelenik első könyve, mely egy kitalált, amerikai városban játszódik. Az első kötetes szerző nem más, mint a Szolnokon sokak által Pulcherként emlegetett Mészáros István, a Szigligeti Színház művésze.

Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu