Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
2023-07-14 09:46:04
Ószabó István költő 1952. április 23. (Balmazújváros) Életem egyetlen,- írja magáról Ószabó István - mindent eldöntő szerencséje talán, hogy oda születtem, ahol gyermekkorom eltelt: ez a Duna keleti partja felőli kis ország, az alföldi sík; ebből is szülőföldemhez, a Hortobágyhoz köt minden. Mintha csak ennyi volna Magyarország: gyarmat a hazán belül; közepetájt a Tisza folyik. A fehér szikföld, a Puszta: – idejétmúlt, (anakronizmus, mondhatják). Számomra, maga a jelenidejű túlvilág. Visszatértem, megkerestem a tisztást, a régi áldozóhelyet, amit még nem foglaltak le, hogy ott templomot, zárdát emeljenek. Vissza, hogy jelképesen, valahol bennem, szavaimban, újra keremetnek tekintsem; s e keremetben fölhangzó „háladaloknak” verseimet. Irodalmi folyóiratban Ratkó József előszavával jelentek meg első versei 1972-ben. Juhász Ferenc írta róla: „Ószabó István, mint a népmese harmata lángol és fénylik ifjúsága gyönyörében. Az édes, édes hazát keresi mindig, hogy ott énekeljen zengő tisztasággal az anyanyelv és az anyaföld szívének magzathordozó húsában, a Kivágyódás Magzataként.” A TORONYKALAPOS FIÚ című első könyve 1982-ben jelent meg. A Partium irodalmi, művészeti folyóirat alapító főszerkesztője. Volt Debrecen város művészeti ösztöndíjasa. Kétszer kapott Móricz Zsigmond-ösztöndíjat. 1989-ben elsőként kapta meg a Kelet-magyarországi unitárius szórvány alkotói által alapított Balázs Ferenc-díjat. Költeményei Megsiratott versek címmel jelentek meg legutóbb a Felsőmagyarország Kiadó gondozásában. 2016-ban Az Istenem, Istenem kél a nap c. művében látszólag műfajt váltott. Elsősorban életrajzi elemekből álló írását (mely része egyhosszabb műnek) úgy színezi át a költészet, hogy miközben ugyanazmarad, mégis más lesz. Spirituális valóság. Lelki önéletrajz. Talán lírai vallomás-regény ez. Ámenda. Az önéletírás szívhangjai. Debrecenben él.
Művei:
Anyagyász (kiadatlan első kötet)
A toronykalapos fiú /1982
A vak géniusz /1985
Résztvevők /199o
Pusztavég /1996
Mentem alkonyégtájt /1997
Kegyes monarcha (monodráma) 1997
Állok szülőföldemen /2003
Déva felé (monodráma) 2004
Jászolnak, bölcsőnek (karácsonyi versek) /2008
A hold koporsóját viszem (próza)
Megsiratott versek
Istenem, Istenem kél a nap (2016)
A J Á N L Ó
www.facebook.com/fenyvespanninyaralo
Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért
Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes
www.meska.hu/shop/DoridaDesign
www.facebook.com/mazacskakeramia
www.facebook.com/palettamuhely
www.facebook.com/Illatviaszgyertya
FUSZEKLI
Dorinette Műhelye