Szilágyi Árpád (Debrecen, 1972. január 5. –)
a Magyar Rádió programszerkesztője, rádiós újságíró, műsorvezető, újmédia szakértő. A Modem Idők c. rádiós produkció elindítója (1995), amely 2006 és 2013 között Netidők címmel volt hallható a Petőfi Rádióban.
Máig büszke arra, hogy a szakmai alapokat gimnazista korában, az iskolarádió megszervezésével és üzemeltetésével, valamint a Diákújságírók Országos Egyesületében szerezte Püspökladányban és Budapesten 1988 és 1991 között.
A Magyar Rádiónál riporterként kezdte a pályáját 1991 végén a Gordiusz c. ismeretterjesztő műsorban. 1993 és 1999 között az újraindított Reggeli csúcs műsorvezetője volt a Petőfi adónál, 1995-től három éven át pedig a Szocio-műhely szerkesztőjeként dolgozott. 1995 óta napjainkig jelentkezik a Netidők c. műsora (eredeti címe: MODEM IDŐK), amely a digitális világról szól. Szintén 1995-ben részt vett az első rádiós weboldal (Petőfi Online Magazin) elindításában. A Kossuth rádióban a Radar c. könnyűzenei műsort vezette, illetve a Digitális c. adást szerkesztette-vezette.
1999-től másfél évig főszerkesztője volt a GameStar c. lapnak, 2005-ben közreműködött a Duna TV weboldalának újratervezésében, 2006-tól a T-Online PR menedzsere volt, utána pedig a Magyar RTL Televízió online üzletágvezetőjeként a tartalomszolgáltatás fejlesztésével foglalkozott 2008 végéig.
2010 decemberétől újra a Magyar Rádió alkalmazottja programszerkesztőként, hozzá tartozik a Petőfi adó prózai tartalomszolgáltatása.