-    Kellene egy fa.
-    Drága!
-    Akkor csak egy egészen kicsi.
-    Minek? Mit teszel alá?
-    Nem teszek alá semmit, csak beszívjuk a fenyő illatát.
-    Megzavarodtál?
Az asszony visszavonult a csendjébe. Az ember becsapta az ajtót. Kiment. A gyerekek betolultak, az asszony körül kezdtek hemzsegni:
-    Kellene egy fa.
-    Nincs! – mondta szárazon az asszony.
-    De csak egy egészen kicsi.
-    Minek? Nem tudunk alá tenni semmit.
-    Az nem fontos. Majd körbe álljuk.
-    Drága!
-    Akkor csak egy pár ág.
-    Azzal meg mit kezdünk?
-    Beszívjuk a fenyő illatát.
-    Megzavarodtatok? Feküdjetek le! – szólt az anya.
Csendes szuszogás a kis szobában. Az asszony az emberrel egymásnak háttal és a másik ágyon a gyerekek. Élő kupacok.
Halk suhogás. A kis szobában, a szárnyait össze kellett húzza, hogy elférjen. Fehér ruhája a földet súrolta. Szétnézett. Leltárt készített.
-    Kellene egy nagy fa, vagy csak egy egészen kicsi, csak egy pár apró játék, vagy egy jó vacsora és meleg tűzhely.
… emelte is a varázspálcát, amikor a fejére koppantottak.
-    Na ne! Működj angyalságod szerint! – hallotta az Úr hangját.
Lehajtotta a fejét, angyal szárnyát megrezegtette és pálcájával az asszony és az ember mellkasa felé intett. Azok egymás felé fordultak.
-    Reggel majd megpróbálom – súgta az ember.
-    Elég egy pár ág is. Majd sütök valamit. Az lesz a fa alatt és körbeálljuk. Aludjunk  - szólt az asszony.
-    Tudod te jól is – szólt az Úr. Az angyal szárny-suhogva távozott. (Írta: Anyóka)