....amikor még aranydió sem volt a fákon...Közeledik a karácsony, és ilyenkor mindenki a régi, gyerekkori karácsonyok hangulatát próbálja újra előteremteni, de nem mindig megy. Milyenek is voltak azok a régi karácsonyok?Több Karácsony van mögöttem, mint amennyi előttem. Voltak közte nagyon szépek, felejthetetlenek, voltak szomorúak is, így eszembe jutottak gyerekkorom karácsonyai. Mindenki készül valamilyen módon. Egyesek az ajándékozás ünnepének élik meg, a gyerekek már a reklámokból választanak ajándékot, sokszor a nagymama nyugdíja nem kíséri a plázás kínálatot, szégyenkezve teszi kis, saját készítésű ajándékát a fa alá és már nem is fürkészi kis kedvence csillogó szemeit, valahogy elveszik a sok doboz közt, hisz számára már a fűtött szoba is luxusnak számít, de még adni szeretne szeretteinek valamit. Vannak akik a szeretet és a béke ünnepének tekintik, ezen a napon együtt a család, örülnek egymásnak, és vannak akik szép csendben, magukban élik meg a karácsonyi csodát. Míg kicsik voltak a lányaim, minden Karácsony előtt felolvastam nekik a Gyufaárus kislányt, nem szerették, szomorúnak találták. De szerettem volna bennük tudatosítani, nem jut mindenkinek terített asztal és ajándék a fa alá, vannak szomorú sorsok. Voltak és mindig is lesznek emberek akiknek ez közömbös, szinte meg sem látják a nagy csillogástól, pedig sokszor egy együtt érző szó, egy segítő kéz felér a legcsodálatosabb ajándékkal, két kicsi gyerek szemében pedig ilyenkor lehet látni a összes karácsonyi fénynek a csillogását. Emlékszem, anyuci vanília illatú konyhájában csodákat tudott varázsolni éjszaka, hogy ne lássam varrta az első babámnak a babaruhát, melyen felfedezni véltem anya jobb időket látott ruhájának darabját. Amikor meggyújtotta a karácsonyfán az első gyertyát, arra a melegségre ami átjárta a lelkemet, melyet csak akkor és ott lehetett érezni. Más idők voltak azok és más karácsonyok. De ahogy az angyalkák elszálltak, maradt a realitás. És már kérni sem kértem semmit, kaptam persze, de amolyan prózai dolgokat. Egyre emlékszem, ami nagy örömet szerzett: amikor ötödikben korcsolyát kaptam, persze amolyan tekerőset, de jó volt az. Nem vágytam rá korábban, de nagyon örültem neki, és akkor még voltak jégpályák, egész télen ott lógtam az osztálytársaimmal. A hó menetrendszerűen megérkezett december elején,meleg,hófehér takaróval borítva a falusi tájat. Vakító napsütésben a fehér takaró borította táj nyugalmat árasztóan giccses volt, de mi imádtuk. Meleg biztonságot adott nekünk. A remek hógolyó csaták emlékeit ma is a szívemben őrzöm. Csak ritkán kellett aggódnunk a fehér karácsonyért. A téli szünet mindig élményekkel telt, melyeknek szinte mindig a hó volt a főszereplője. A Karácsony pedig mindig fehér volt és varázslatosan szép. Szeretetteli, meghitt, alma és dióillatú. Utánagondoltam: angyal, nem angyal...az alapvető különbség az, hogy a gyerekek mit gondolnak, hogy most kapok valamit, vagy hogy kölcsönösen megajándékozzuk egymást, tehát adok én is. Jó, annak idején rajzoltam én könyvjelzőket, mert szerettem rajzolni, de nem értettem, minek, amikor az angyal sokkal különb ajándékokat tud hozni ezeknél. És amíg az angyalt vártam, addig mindig vártam mellé a csodát is, valamit, amit csak egy angyal tud hozni. Ezek azok a dolgok anya, amelyeket Tőled kaptam, és melyeket magammal vittem a felnőtt karácsonyaimba...
(Írta: Kiss Gabriella)