2024. Június 12. Szerda Villő napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Az agyat kutatja

2016-11-15 08:20:39

szekely_gyorgy.jpgSzékely György (Püspökladány, 1926. október 2.) Széchenyi-díjas magyar orvos, hisztológus, neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe az ember anatómiája, az agy szerkezete és organizáció kialakulása. 1981 és 1986 között a Debreceni Orvostudományi Egyetem tudományos rektorhelyettese.
Életpályája
1946-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karán. Itt szerzett orvosdiplomát 1952-ben (ekkor már a kar különvált az egyetemtől). Ennek megszerzése után a Pécsi Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézetében kapott tanársegédi állást. 1962-től adjunktusként, 1966-tól egyetemi docensként dolgozott. 1972-ben vette át egyetemi tanári kinevezését. 1975-ben átment a Debreceni Orvostudományi Egyetemre (ma a Debreceni Egyetem része), ahol az Anatómiai Intézet (később Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet) igazgatójává nevezték ki. 1981 és 1986 között az egyetem tudományos rektorhelyetteseként dolgozott. Az intézetet 1994-ig vezette. 1997-ben professor emeritusi címet kapott. Emellett 1991–1992-ben a Debreceni Universtitas igazgatótanácsának igazgatója volt. Magyarországi állásai mellett összesen két és fél évet töltött különböző hollandiai és amerikai egyetemeken.
1964-ben védte meg az orvostudományok kandidátusi, 1971-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Neurobiológiai Bizottságának lett tagja, majd Debrecenbe történt áttérése után a Debreceni Akadémiai Bizottságba is bekerült. 1985-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1993-ban pedig rendes tagjává (a Biológiai Tudományok Osztályába osztották be). 1990-ben a londoni Európai Akadémia (Academia Europaea) is felvette tagjai sorába. Akadémiai tisztségei mellett 1987 és 1991 között a Magyar Anatómusok és Hisztológusok Társasága elnöke volt. Emellett a Magyar Idegtudományi Társaság, a Nemzetközi Agykutatási Szervezet, a Nemzetközi Neuroetológiai Társaság és a Nemzetközi Fejlődéstani Biológusok Társasága tagja. Az Acta Biologica, az Acta Morphologica, a Journal of Comparative Neurology és a Concepts in Neuroscience szerkesztőbizottságába is bekerült.
Munkássága
Fő kutatási területe az ember anatómiája, az agy szerkezete és organizáció kialakulása.
Nevéhez fűződik a gerincvelő és az agytörzs szerkezetének részletes leírása. Új szempontok szerint csoportosította az agyidegek magvait, ehhez összehasonlító (komparatív) idegszövettani (neurohisztológiai) vizsgálatokat vett alapul. Szintén idegszövettani kutatásai során mennyiségi paraméterek segítségével különböző működésű idegsejtek nyúlványelágazódásait mintázatát jellemezte. Ennek segítségével meghatározta az ezeken végződő szinapszisok számát. Emellett megállapította, hogy az idegi organizáció (szervezet) kialakulásának alapvető tényezőinek egyike az idegsejtek nyúlványelágazódásainak mintázata. Ez az idegműködés megkezdésével folyamatosan történik onorganizációs mechanizmusok alapján.
Díjai, elismerései
    Akadémiai Díj (1970)
    Szent-Györgyi Albert-díj (1992)
    Went István-emlékérem (1993)
    Pekár Mihály-emlékérem (1994)
    Széchenyi-díj (1996) – A neuroembryológia és a neurohisztológia kutatása terén elért kiemelkedő eredményeiért.
    Arany János Közalapítvány Nagydíja (2003)  (forrás:wikipedia.org)
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu