2024. Április 18. Csütörtök Andrea napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Hősök útján (8.nap)

2016-08-19 14:19:26

2016. augusztus 18. csütörtök A debreceni huszárok két napra vertek tanyát a vajdaszentiványi  Zichy udvarházban. Juhász Imre, a túra strázsamestere reggeli tornát vezényelt, csukló mozdulatokat kellett végeznie a csapatnak. Majd reggeliztek és a délelőtt folyamán csendes pihenőt tartottak. Ruhát mostak, cipőt, csizmát takarítottak, stb.

mos__s.jpg

Ebéd előtt lószemlét  rendelt el a strázsamester úr. Ez abból állt, hogy a lovak gazdáikkal együtt felvonultak Juhász Imre elé, be kellett állniuk négy szalma bála közé, ott meg kellett mondani a ló nevét és a saját nevet.  A strázsamester véleményezte a ló egészségi állapotát, vasalását,  súlyát. Minden lovat alkalmasnak talált a túra további folytatására.

l__szemle.jpg

Délután háromkor elindultak  Sáromberkére, ahol emléktáblát és kopjafát állítottak a Nagy Háborúban elesettek emlékére. Lóháton vonult be a huszárcsapat Sáromberkére, ahol már várták őket több településről is a Mátyás huszárok. Többek között Gernyeszegről, Mezőpanitról. A megjelenteket Siklódi Csongor alpolgármester köszöntötte. Csontos János huszár hagyományőrző százados emléklapot adott át azoknak az embereknek, akik a legtöbbet segítettek ezen szép ünnepség és emlékhely létrehozásában. A magyarországi Kokadról is eljött Menyhárt Dániel és felesége, erre a szép ünnepségre. Az eseményt megtisztelte jelenlétével  Kelemen Attila  RMDSZ-es országgyűlési képviselő is. A kopjafát és az emléktáblát  Csontos János és Kozma Mónika, a Megyei Tanács Elnökének kabinetfőnöke leplezte le.

kopjafa.jpg

A visszafelé vezető úton megálltak Marossárpatakán, ahol bementek a Miholcsa  József szobrászművész, huszár hagyományőrző alezredes által készített szoborparkba. 

szobrok.jpg

A művész az erdélyi fejedelmeket mintázta meg, de van a parkban első és második világháborús emlékmű is. A nap már lement a maga járásán, a huszárok megelégedve a jól elvégzett feladat után dalolva tértek vissza  főhadiszállásukra. Szentgyörgyi Zsolt elbúcsúzott ezen az estén huszártársaitól, mert munkája visszaszólította Nagybányára, így nélküle indulnak holnap tovább. (Cs.G.)

Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu