Reggel van. Állok a kertben. Kivirágoztak a cseresznyefák. Mennyasszonynak öltöztek. Távolabb valamelyik fán burukkol egy gerle. Monoton ismétléssel felel rá már negyedórája egy kakukk a Lőrinc-hegy irányából. A hegyoldal bársony zölddel takarózik. Boldog kibomlott rügyek ülnek az ágakon.
  Eső mosta friss a reggeli levegő. Csak jelen lenni benne némán szemlélődve – mondom magamban. Mennyei érzés.
  Már elcsendesedett a rigók reggeli hangoskodása. Megtörtént a területfelosztás. Mindenki elkiabálta, hogy: - itt én! itt én! itt én vagyok! A kis tojások életreményén ülnek a szárnyasok. A kert alatti cserjésben – a senki földjén – rikácsolva veszekednek a szajkók. Sose tudtam megfejteni, hogy közöttük ez vita, vagy csak beszélgetés. Egy fácánkakas rikkantja el jelenlétét. Körülötte lehet valahol a kis szürke tojó. Meglepődök! Egy őz sétál el a bozótos előtt. Nem mozdulok. Felém néz. A szemében bizalom van. Késztetést érzek, hogy ezt a bizalmat megerősítsem benne.  A tekintetemmel mondom:
- Csak nyugodtan! Itt nem bánt senki. Talán érti. Pár percig nézzük egymást, aztán legelészve továbbáll. Holló pár repül el fent a magasban.
  A szomszéd kert háborítatlanságán megy át egy tépett farkú róka. Keresi a kiutat a kerítésnél. Kétszer megkerüli a házat. Szólok hozzá. Rám néz. Figyelmeztetem: - Csak semmi vérengzés! Sunyi pillantása a válasz: - Nem! Nem! Hidd el! Csak épp az éhem verem el. Lendületet vesz. Átugrik a kerítésen. Megy az erdő felé.
  Nézem a zengő tavaszi megújulást. Kell a reggeli séta a kertben. Ez az én imádságom.
Kinyíltak a hagymás virágok. Bólogat a nárcisz. A jácint apró harangocskái. Küldik az illatot versenyezve a kerítés melletti ibolyással. Kerekre telt tulipán bimbók sorjáznak vékony szárukon. A kerti fű zöldjét elönti a vadkankalin sárgája. Hízik a kerítés tetején futó lilaakác virágfürtje. Megújuló remények harsognak a kertben. Tisztára mossák lelkem gubancait.

  Valaki ablakot nyit. Rádiója bekapcsolva. Hangosan ömlenek ki a hírek: robbantottak, kerítést szakítottak át, csaló cégeket lepleztek le, lemondott, sikkasztott, elfogták, elítélték, megölte… és, és ömlenek a tolakodó hírek.
  Ekkor fellázad bennem ordítva egy hang:
Tessék kikapcsolni! Itt béke van, nyugalom… és tavasz. (Írta: Anyóka)