(Csak az olvassa...)

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

Ha költőt kell megneveznem, elsőként biztos, hogy József Attila jut az eszembe. Olyan elementáris erővel hatottak rám versei kamaszkoromban, hogy egy órás önálló estet csináltam gimnazistaként költeményeiből a valamikori püspökladányi Kultúrházban, ami később Ifjúsági Ház lett. No, ebben az Ifjúsági Házban működött aztán a Központi Ifjúsági Klub röviden a KIK. Minden hétvégén ott gyűlt össze az a társaság, ami sokaknak talán a családját is jelentette. Ezek között a fiatalok között fogalmazódott meg egyszer, hogy legyen Költészet Napja a Klubban. Az eseményre már nem emlékszem, de a plakátot megmentettem. Harminc éve hurcolom magammal, pedig azóta négyszer költöztem, de ezt a műalkotás mindig ott volt velem. Egy ideig összetekerve lapult a szekrény mélyén. Mígnem egyszer keretet kapott s azóta ott függ a folyosónkon. Örök emlékem. (Írta: Csontos Gabriella)