Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
Debreceni Hősök2015-02-05 11:37:32
2014 decemberében egy csapat - egymásnak mondhatni ismeretlen - debreceni összefogott, hogy együtt, a mikulás csomagjaikból megmaradt édességeket összegyűjtve, kb. 200 gyereknek okozzanak örömet Karácsonykor. Úgy döntöttek, adnak egy csavart a történetnek, és szuperhősöknek öltözve Ők maguk vitték el a 14 dobozt, amelyet baráti társaságaik töltöttek fel minden jóval. Így született meg a Debreceni Hősök kezdeményezés. Céljuk, hogy új irányt mutassanak az önkénteskedés és jótékonykodás világában, így harcoljanak a közöny ellen, egy jobb, kedvesebb boldogabb Debrecenért. A beszélgetésen szó lesz arról, miért fontos tenni és kiállni egymásért, és hogy hogyan lehet a közvetlen környezetünkre pozitív hatást gyakorolva jobbá tenni a világot. Várjuk azokat az érdeklődőket, akik szeretnének egy jobb világban élni, s kíváncsiak arra, hogyan ébreszthetjük fel a bennünk szunnyadó hőst és hogyan fogunk - mi együtt - egy olyan közösséget építeni, ahol az emberek bíznak egymásban és számíthatnak egymásra a hétköznapokban. Ha eljössz, a Debreceni Hősök kezdeményezés kiötlőjével, Gismoval és hozzá csatlakozott hősökkel is találkozhatsz, akik elmesélik majd, hogy egy hirtelen jött ötletből hogyan gazdagodtak szórakoztató, de egyben megható élményekkel és hogy milyen terveik vannak a jövőre nézve, hogy Debrecen a hősök városa lehessen. Időpont: 2015. február 10. kedd 18:30 Helyszín: Debreceni Ifjúsági Ház, Galéria terem (Simonffy utca - Kápolnási utca sarok) A J Á N L Ó

www.facebook.com/fenyvespanninyaralo

Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia

www.facebook.com/palettamuhely

www.facebook.com/Illatviaszgyertya

FUSZEKLI
Dorinette Műhelye

