Hogy rögtön föloldjam a címben rejlő homályt: egy hónap híján, éppen 30 éve mutatták be a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, Ratkó József „Segítsd a királyt!” c. drámáját. Majd két hónap múlva, Karcagon is. Ha úgy vesszük, ez egy emberöltő. A szerző 25 éve hunyt el.
Ratkó József (1936-1989)
Ez év az Emlékéve volt. Rá emlékezve, 2014. december 19-én, a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház ismét műsorra tűzi. A 30 évvel ezelőtti bemutatón Csikos Sándor játszotta a főszerepet -, a mostanit pedig ő rendezi.
Kubik Anna, Szalma Tamás, Csikos Sándor (fotó: Máthé András)
Azt hiszem, őt nem kell különösebben bemutatni a színházlátogató olvasóknak és a közélet iránt érdeklődőknek sem. (Bár sajnos, a helyi érdeklődők zöme, a színházakat Karcagtól ”nyugatra’ keresi inkább).
Ratkó drámája nem „könnyű darab”, nem kínál felhőtlen szórakozást. Témája:” az istváni, történelmi dilemma: merre menjünk, hová álljunk? A visszahúzókhoz vagy a haladókhoz? Hogyan lehet megőrizni a múltat, cselekedni a jelenben? A megmaradás esélyét mérlegre téve merre kell indulni? „Egyszerre műveld a három időt, múltat, jelent, jövőt egyszerre láss” – hangzik el a műben.” Ahogy a bemutató színházi műsorfüzetének „fülszövegében” is olvashatjuk, elsősorban gondolkodásra készteti a nézőt. Végig olyan hőfokon, hogy egy pillanatig nem unatkozhatunk. Nyelvezete csodálatos. (Nem tudom, hogy a színpadon elhangzik-e Ratkónak a darab vége utáni köszönete, – az írott szövegben, igen: „ A szerző köszönetet mond ALVINCI PÉTER, ILLYÉS GYULA, KÁROLI GÁSPÁR, PÁZMÁNY PÉTER, PETŐFI SÁNDOR, SZENCI MOLNÁR ALBERT uraknak, hogy önzetlenül átengedték a magyarságért és hitünkért aggódó szavaikat, gondolataikat. Segítségük nélkül nyelvében és eszméiben szikárabb, nyomorúbb lenne e kisded munkácska.”)
Aktualitása -, úgy tűnik, sokáig „prolongálva lesz”, hisz napjainknak is hasonló a dilemmája. Ha megkérdezném Csikos Sándort; mi volt a nehezebb, eljátszani vagy rendezni ezt a darabot-, vélhetően az utóbbit válaszolná. Nem csak a szokásos színházi közhely miatt, (ti.; mindig a premier hordozza a nagyobb izgalmakat), hanem a 30 éves távlat is: már felnőtt egy új nemzedék. Nem volt könnyű, annak idején sem megrendezni ezt a darabot, 1988-ban a Jurta Színházban rendezett változatával, még a szerző is elégedetlen volt – le akarta tiltani a további előadásokat. Békés András operarendező írta 1985-ben, méltató levele végén: „Egyszóval, ez igen szép darab… De hát kemény dió. az biztos. (…) Jó sors is kell hozzá, jó szerencse.”
Biztos vagyok benne, hogy Csikos Sándor és a társulat mindent megtesz a darab sikeréért. A többi a közönségen múlik: menjünk minél többen Debrecenbe, és ne csak pulykakakast, hanem színházjegyet is vegyünk!
(Írta: Kovács Károly)
Ratkó József: Segítsd a királyt!, 1985. István király szerepében Csikos Sándor (Fotó: Csutkai Csaba)