2024. Április 18. Csütörtök Andrea napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Dobozolt boldogság

2014-07-22 11:53:54

kezek.jpgHideg van. Amúgy semmi bajom a hideggel, megszoktam már. Világéletemben sokat költöztünk és a családom szerette a hűvös éghajlatot. A világkörüli utak mindig nagyon izgalmasak voltak számomra. Valami újnak a felfedezése, különböző ízek, szagok, anyagok megtapasztalása. Mindent igyekeztem minél jobban magamba zárni, mert tudtam, hogy ebben áll életem értelme.
De ez a hideg most valahogy más. Magányosnak érezem magam, üresnek. Nem is üresnek, inkább elhagyatottnak. Volt bennem valami. De ami maradt, az csak maradék. Morzsák, cafatok, sebek. Semmi egész, semmi ép, semmi érték. Fölkiáltok hát, ezt érdemlem én!?
Én, aki talán jobb sorsra hivatott, hiszen alkotóm az Isten és az Ember. E két, hatalmas létező már csak gondolatban is tiszteletet érdemelne. Ha nem is magam miatt, legalább miattuk igazán szerethetnének.
Szerettek is. Megalkottak a Földből, a természetből. Megkaptam mindent. Nagy gonddal neveltek. Kicsiként jártam kézről-kézre. Fiatal koromban annyi emberrel találkoztam, hogy alig győztem befogadni a tőlük kapottakat. A fiúkkal mindig jót röhögtünk. Kemények, szilajok voltak, sokat szórakoztunk. A lányok gyöngéden érintettek, öröm volt karjuk ölelésének minden pillanata.
Hetek, hónapok, évek, s én itt vagyok. Egyedül, elárvultan, magamban a maradványokkal. És félek. Nem tudom meddig tart ez az állapot, de én ezt nem akarom. Nem akarom itt végezni. Ennek semmi értelme, ez így nem lehet jó...
És ekkor felemelt. Megszólított és kézen fogott. Hozzám jött. Talán Ő küldte? Nem tudom, de melegséget éreztem. Megfürdetett, megsimogatott. Asszonyi gyöngédséggel, emberi szeretettel. Általa új értelmet nyert életem. A kezében tartott, magához vett és azóta is Vele vagyok. És érzem, hogy ez jó...(Írta: Farkas Márton)
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu