Kedves barátaink, ismerőseink, vagy leendő ismerőseink!
A Magyar Ostor Napja, amit ha Isten is úgy akarja az idén harmadik alkalommal rendezünk meg, 2011 tavaszán, még csak egy hiú ábrándnak tűnt. Voltak, és vannak hibák a szervezésben, a lebonyolításban, és mivel Magyarok vagyunk, szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki egy kicsit másképp csinálná, vagy nem csinálná a dolgainkat. Ennek ellenére vannak dolgok amik összekötnek minket. Nem a karikásról beszélek, hanem egy érzésről, amit nem lehet leírni itt, vagy más fórumon sem, de biztos vagyok benne, hogy mindannyian tudjátok miről beszélek. Amikor egy idegen faluban elmész egy kátrányos kerítés mellett, és akaratlanul is bepillantasz az udvarra, amikor azon veszed észre magad, hogy már öt perce azt füleled, hogy mit muzsikálnak a szöcskék a gyepen, amikor szembe találkozol egy öreg összeaszott emberkével, és ha sose láttad is bólintasz neki, vagy amikor rákanyarodsz egy olyan útra amin utoljára gyerekkorodba tekertél végig biciklivel. Nem hiszem, hogy itt bárkinek is valamiféle óriási anyagi haszna lenne abból, hogy ostort fon, lóra pattan, meg úgy egyáltalán hagyományoskodik. Néhányótoknak ez az élete, míg másoknak, mint nekem is valamiféle táplálék, ami segít megtalálni a "merretovábbot"
Az ostorosnap sem egy jövedelmező vállalkozás. Nem a jövő Hegyalja Fesztiválja. Önerőből, rengeteg munkával rakjuk össze minden évben, de semmi panasz. A siker mindig elég fizetség. Na és akkor most jön a kérés! Csak annyi, hogy gyertek el. Hozzatok magatokkal néhány ostort, vagy botot, bicskatartót kinek mi van, ki mit csinált, és mutassátok meg az embereknek. Nem kell eladni, nem kell elajándékozni, csak megmutatni. Senki nem lehet olyan irigy, hogy ezt megfossza másoktól. Lássanak ilyet is a gyerekek, felnőttek...mindenki akit érdekel. Bízom benne, hogy a kötelék erősebb mint a széthúzás, és minél többen eljöttök hozzánk 2014.július 26-án. Baráti üdvözlettel: Kiss Zoltán