2024. Április 16. Kedd Csongor napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Hazatért a költő dedikált könyve

2014-05-27 11:24:58

konyv2.jpgEgy eredeti kiadású, dedikált, 1941-ben megjelent, Költő Nagy Imre a Holtak derese című kötetét ajándékozott G. Nagy Ilián, püspökladányi származású, a főváros mellet élő költő Sárrétudvarinak szombaton. A település könyvtárában megtartott ünnepi alkalom része volt Sárrétudvari első írásos említésének 800. évfordulója alkalmából szervezett eseménysornak. A kötet Nagy Imre első könyve, Püski Sándor adta ki, az előszót Sinka István írta. A könyvritkaság külön érdekessége, hogy egy akkori általános iskolás sárrétudvari kislánynak dedikálta a szerző, akit a tanító küldött ki hozzá látogatóba, mert a költő betegeskedett. A március 15-én dedikált kötetet az időközben a fővárosba költözött egykori sárrétudvari kisdiák a halála előtt ajándékozta G. Nagy Iliánnak.
- Az utókor méltatlanul nem foglalkozik Költő Nagy Imre költészetével, holott az azt felfedező Sinka István magával azonos szintű költőnek nevezte, az irodalmárok pedig versei hangvételét, az ősi hangot, Adyéval teszik hasonlatossá – méltatta az 1896-ban született és 1942-ben elhunyt, Sárrétudvariban egyszerű, falusi életet élt Költő Nagy Imre munkásságát G. Nagy Ilián.
A láthatóan sokat lapozott kötetet a település nevében Kiss Tibor polgármester vette át.
- Hiszem, hogy a könyveknek lelkük van, és ez a lélek most hazatért Sárrétudvariba a szerzője érzékenységével, település szeretetével, hagyománytiszteletével együtt – fogalmazott Kiss Tibor, majd hozzátette: – Költő Nagy Imre egykori lakóháza ma is lakott. Idővel az épületet az önkormányzat szeretné megvásárolni és azt alkotóházzá alakítani. (forrás:haon.hu)
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu