Hortobágyon, a Kilenclyukú híd lábánál 2014. április 26. szombaton 14.00-16.00 között.
A néphagyomány az igazi tavasz kezdetét mindig is Szent György napjától, április 24-től számította. Az állattenyésztéssel foglalkozó népek körében, az időjárástól és a legelők állapotától függően ez idő tájt hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről, ekkor történt a pásztorok, béresek megfogadása, vagy a juhbemérés, bár más nevezetes napok is ismertek voltak, mint pl. zöldcsütörtök, vagy nagypéntek. Így egyáltalán nem meglepő, hogy számos hiedelem és népszokás kapcsolódik ezen ünnephez: mágikus, rontáselhárító szerepet tulajdonítottak annak a vesszőnek, mellyel az állatokat a legelőkre hajtották, de gyakori volt, hogy a marhákat láncon, tojáson hajtották keresztül, s azt tartották, hogy a jószágok olyan erősek lesznek, mint a lánc és olyan gömbölyűek, mint a tojás. A gazdag állattartó tradíciókkal rendelkező Hortobágyon ünnepeink sorában kiemelkedő az április 26-án 14.00-kor kezdődő Szent György-napi Kihajtási Ünnep, mely során pásztorainkkal és állatainkkal ismerkedhetnek az érdeklődők. A Kilenclyukú hídon áthajtott jószágok, a csergető csikósok, a híres pusztaötös és a híd lábánál legelésző, impozáns szürke marha gulya feledhetetlen látványt nyújt. A hortobágyi vásártéren a Szent György-napi Országos Bio-, és Kézműves Vásár és az eredeti pásztorételeket igazi múltat idéző környezetben kínáló Hortobágyi Csárda várja mindazokat, akik fogékonyak a pusztai ízek és az egészséges ételek iránt.
(forrás:hortobagy.eu)