Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
A Légy jó, karcagi szereplővel...2013-12-13 13:59:25
Új feldolgozásban kerül a debreceni Csokonai Nemzeti Színház műsorára a Légy jó mindhalálig című musical, amelyet a pénteki premiert követően a városi intézmények hozzá kapcsolódó programjai egészítenek ki. A városi intézmények összefogása teszi valóban debrecenivé az elsőként 1991-ben bemutatott musicalt - mondta el Somogyi Béla, a város alpolgármestere a színház szerdai debreceni sajtótájékoztatóján. Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója elmondta: a musical ezúttal az Ady Endre Gimnázium drámatagozatos diákjainak és az iskolában oktató művésztanároknak a közreműködésével elevenednek meg. Várhalmi Ilona rendező, az intézmény oktatója már nyár óta készül a darabban szereplő 28 diákkal, még nyári tábort is szerveztek a közös munkára. A produkció külön érdekessége, hogy az ősbemutatón és most is Dánielfy Zsolt játssza a tudomány világába menekülő, jóságos Valkay tanár urat, ő énekli a musical leghíresebb, az Élet szép, az élet minden... című dalát - számolt be Ráckevei Anna. Elmondta azt is, hogy Nyilas Misit ezúttal egy lány és két fiú szereplő alakítja váltásban. A mű új zenei alapot is kapott, amely Csurgó Tamás karnagy vezetésével csendül fel. A Déri Múzeumban a regény világát egy fényképekből és más korabeli emlékekből álló tárlattal idézik meg - fűzte hozzá Angi János igazgató, míg Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy a Kossuth téren felállítják a Móricz-regényből ismert Pósalaky úr házát. Az ügyvezető hozzátette: ünnepi programjaik középpontjában is a "légy jó" üzenete áll. Baranyai Norbert, a Debreceni Egyetem oktatója Móricz-kutatóként arra hívta fel a figyelmet, hogy a debreceni Református Kollégium mindennapjainak története hasonlít az egri várostroméhoz: azt a gyerekek főként a Légy jó mindhalálig és az Egri csillagok lapjairól ismerik, nem pedig a történelemkönyvekből.(forrás:richpoi.com/mti) A J Á N L Ó

www.facebook.com/fenyvespanninyaralo

Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia

www.facebook.com/palettamuhely

www.facebook.com/Illatviaszgyertya

FUSZEKLI
Dorinette Műhelye

