2023. Május 28. Vasárnap Emil, Csanád napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe A Farkas család naplója Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Ünnepi könyvhét
2023-05-22 19:23:40

Könyvheti dedikálás lesz 2023. június 11-én, vasárnap 10:30-tól Berekfürdőn a Bod László Művelődési Ház előtt.

« Vissza a hírekhez
60 éves Hajdú Táncegyüttes

2013-11-21 14:40:29

hajdujubi.jpgTöbb száz néptáncos fellépésével, könyvbemutatóval és más hagyományőrző programokkal ünnepli alapításának 60. évfordulóját a debreceni Hajdú Táncegyüttes. A pénteken induló ünnepi hét november 30-ig keretbe foglalja az együttes történetét, hiszen egy autentikus erdélyi hagyományőrző együttes fellépése nyitja és a Hajdú Táncegyüttes táncdarabja zárja azt – mondta Tiszai Zsuzsa, az együttes vezetője szerdán az MTI-nek. Felidézte, hogy 1953 óta ezernél is többen fordultak meg a táncosok között, generációk nőttel fel a közösségben. Éppen ezért az óvodásoktól az idősebbekig minden korosztály számára szerveznek programokat. Ezek közül kiemelte a debreceni Kossuth téren a vasárnapi Hajdúsokadalom című műsort, amikor egyszerre mintegy négyszáz néptáncos fogja ropni a város központjában. Tiszai Zsuzsa kiemelte: a Kölcse Központban november 29-én fellép Magyarország három Európa-díjas népi együttese: a Hajdú Táncegyüttesen kívül láthatják a budapesti Bartók és a székesfehérvári Alba Regia csoportot. Nemcsak fogadnak vendégeket, hanem maguk is útra kelnek: Budapesten a néptáncosok szakmai szervezetének éves találkozójára hortobágyi táncokkal készülnek. Az ünnepi héten bemutatják az együttes 60 évét feldolgozó könyvet, de lesz táncház és táncoktatás is. (forrás:haon/ MTI)
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó


Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes


Szertatásvezető, Ceremóniamester, Konferanszié, Műsorvezető, Hangulatfelelős

gombostibor.com

www.szivunkbenmaradsz.hu


Aki most érettségire készül és remeg a matematika szó hallatán is,annak ajánlom Nagy Éva online matek kurzusait.

www.facebook.com/nagy.eva.798



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu