2024. Április 18. Csütörtök Andrea napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Múltidéző tárgyak a korszerűsítés jegyében

2013-10-24 08:17:11

v__nyai3.JPG2013 őszén a Gazdaszemmel című könyv bemutatójára hívtak  a bihari falvak egyikébe, Nagyrábéra. Vendéglátómmal, Kocsis Csabával, a művelődési ház igazgatójával, aki maga is író, szerkesztő, közösségszervező a közönségtalálkozó előtt körbejártuk a kétezer-háromszz lelkes falut. Nagy felújítási munkálatok folynak az Echerolles kastélyban, megújult a közösségi ház, melynek parkjában két gondosan berendezett tájház idézi a bihari családok életmódját. A 19. századi módosgazda házat még Szűcs Sándor, a Sárrét neves néprajzkutatója instrukciója alapján építették az 1970-es évek végén, nyolcvanas évek elején. A szegényebbek „kisház”-ának áttelepítésére az 1990-es években került sor. Ebben jelenleg a falu 20. századi történetének dokumentumait őrzik.Az oncsa-sor házai viszont megújultak csakúgy, mint a református templom, sőt az egész falu. Az Erdélyből ismert négy kicsi toronnyal díszített tornya mellett a 2006-ban Sinka István és Kodály Zoltán emlékére állított szépen faragott kopjafa, és a községi park valamint a községháza bejáratánál álló hatalmas székelykapuk is hirdetik, hogy eleven a kapcsolat a Székelyfölddel. A fazekasságáról ismert Korond testvértelepülés mellett a mezőségi Szentjobb delegácói is rendszeresen részt vesznek a „Sárrét íze fesztivál”-on, melyet az idén már hetedszer rendeztek meg.  A nagy kiterjedésű porták azonban sok esetben műveletlenek, ami jelzi, hogy (ez a falu is az öregedés útján halad) gazdájuk az év nagy részében külföldön dolgozik. Ugyanakkor gondosan berendezett szálláshelyek, közösségi épületek tulajdonosai, üzemeltetői várják a lovaglóversenyekre és egyéb látnivalók megtekintésére ide látogató turistákat. A faluban található helyszínek, emlékhelyek (Vannak itt szobrok, domborművek, közte a Györfi szobrásztestvérek alkotásai.)  mellett a mai irodalom népszerűsítéséért is sokat tesz a közösségi ház igazgatója. Többször járt itt a nagykunsági Körmendi Lajos, Dienes Eszter, Jókai Anna, Vári Fábián László, Bakó Endre és mások. Berecz András műsora kapcsán született az ötlet az említett kopjafa állítására. (A nagyszalontai születésű Sinka István a nagyrábéi pusztán töltött évei alatt kapta a „fekete bojtár” nevet az itteni gányólányoktól. A békéstarhosi születésű Kodály Zoltán pedig abban az időben gyűjtötte a szalontai dallamokat. Sinka később egyébként találkozott a falu népével író-olvasó találkozón is.) A Sárréti Népfőiskola - melynek igazgatója a biharnagybajomi Szűcs Sándor volt – lelkes kutatója a földesi Péter Imre, akit ez alkalommal szintén meghívott a könyvbemutatóra. Falunéző sétánk során betértünk a helyi pálinkafőzdébe is,  ahol éppen szorgos munka folyt. A tulajdonos, miután fokolta az éppen készülő párlatot, szakított arra időt, hogy végig vezessen a mezőgazdasági gép és -eszköz gyűjteményén. v__nyai.JPGVányai Gusztáv agrármérnök (a képen) egy évtized alatt nem kis elkötelezettséggel, gondossággal és anyagi ráfordítással hozta létre a közel kétezres tárgyi gyűjteményét. A 65 méter hosszú, 6 méter széles épület előtt álló gangon egymás mellett sorakoznak a különböző típusú ekék, boronák, kocsik, a cséplőgép, a Hofherr-traktor és más nagyméretű tárgyak. Az épületben 14 helyiségben tematikus rendben vannak elhelyezve a kisebb tárgyak. A témacsoportok a következők: ősfoglalkozások, vadfogás, méhészet, halászat, vadászat, pásztorkodás, szántás, vetés, betakarítás, szőlészet-borászat, őrlés, kenyérsütés, tejfeldolgozás, konyhai eszközök. Vannak itt ritkaságok bőven csakúgy az archaikus eszközök, mint az újítás, korszerűsítés jegyében született találmányok vagy gép-makettek között. Hasznos ismereteket szerezhetnek itt a mezőgazdasági profilú közép- és felsőfokú képzésben részesülők csakúgy, mint az anyagi kultúra iránt érdeklődő pályakezdő néprajzosok. A gyűjtemény értékét növeli, hogy a Kárpát-medence különböző tájairól kerültek ugyan ide, de a gyűjtemény tulajdonosa szakszerűen adatolja (Bátky Zsigmond néprajzi útmutatása alapján). 1356 tárgy nyilvántartásba véve, fotózva van. Még kb. 500 vár leltározásra, amelyhez jól jönne egy kis segítség nyugdíjas muzeológusoktól, a szegedi vagy más néprajzi illetve agrár tanszékekről. A tulajdonos a tárgyak konzerválásáról is gondoskodik. Ványai Gusztáv szakirodalmi és tárgyismerete lenyűgöző és példás. Az egymás mellett sorakozó tárgyak jól mutatják, hogy a 20. századi parasztgazdaságokban hogyan jelentkezett a fejlődés, hogyan bővült, korszerűsödött az eszközállomány. Jól lehet az itt látható kisgépek többségén túlhaladt már az idő, mégsem felesleges a közöttük való barangolás. Ötleteket adhat az innovációra hajló fiataloknak. Hogy a példa ragadós lehet, ezt bizonyítja a gyűjtemény tulajdonosának fia, aki maga is gyűjtővé vált.
(Írta és a fotókat közreadta: Örsi Julianna)
v__nyai4.JPG         v__nyai2.JPG
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu