Tavaly új fejezetet nyitottak a két nép történetében az Egerben megrendezett első Kazah - Magyar Hagyományőrző Lovas Fesztivállal, amelynek folytatása mostani történelmi küldetésük: teljes magyar lovas csapat most jár először Kazahsztánban, hogy két, egymást követő napon is bemutassa programját. A karcagi Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület tagjai lovat nem, csak lovas felszerelést vittek magukkal. Lovakat a helyszínen kapnak és másfél nap gyakorlást követően vesznek részt az Abilajhana nagykán uralkodásának 300. évfordulója tiszteletére szervezett ünnepségsorozaton. Az ország legnagyobb városában, a régi fővárosban, Almaty-ban szombaton és vasárnap Kazah - Magyar Lovas Fesztiválon lépnek közönség elé a nagykunságiak. Gyakorlati oktatást tartanak karikás ostor-használatból, honfoglalás kori harcokat elevenítenek fel, valamint megmérkőznek a vendéglátó kazah lovasokkal lovas birkózásban és kokparban. Az utóbbi az amerikai futballhoz hasonló kemény, erőszakos küzdelem, csak éppen lóháton. Egy frissen, rituálisan levágott kecske, vagy birka testét kell elragadni egymástól, és eljuttatni a saját csapat kapujába. A csapat üdvöskéje a hetedikes nagyrévi Pető Vanda, aki csikósprodukciójával kápráztatja el a közönséget. A keleti nyitást lóháton hirdető csapat a népi kultúra - nevezetesen a lovas kultúra - megőrzése, a hagyományápolás és a két nép barátsága elmélyítése mellett nem titkoltan üzleti hasznot is remél a lovas diplomáciától: jó néhány kisebb-nagyobb magyar cég ajánlatát vitték magukkal.Hazánk legnagyobb biogazdasága, a Hortobágyi Nonprofit Kft. karikás ostorokat, csikós öltözéket és szürkemarha bioszalámit küldött a közép-ázsiai országba, amelynek állattenyésztése átalakulóban, élelmiszergazdasága bővülőben. A magyarok újabb meghívásokat is tolmácsolnak: a kazah hagyományőrző lovas csapatot szívesen vendégül látják a „Nyeregszemle és 48. Hortobágyi Lovas Napok” rendezői a nyár közepén a legnagyobb magyar pusztán, valamint a Kiskunság szélén a lajosmizseiek hagyományos őszi rendezvényükön.
(forrás:szoljon.hu)