Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
Bodó Sándor emlékezete2013-10-18 09:20:58
vitéz Szamosszegi Bodó Sándor (Szamosszeg, 1920 - Budapest, 2013) emlékezete. Bodó Sándor képzőművész (festő-, szobrász és éremművész) életének 94. évében, július 23-án, Budapesten, a Szent János kórházban csendben elhunyt. Két fia az USA-ból, halála előtt néhány nappal megérkezett és meglátogatták édesapjukat a betegágyánál. Édesapjuk a szeme villanásával még tudta őket üdvözölni, de ezt követően meghalt. Olyan akaraterő volt benne, hogy fiai megérkezését megvárta! Bodó Sándor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamosszeg községben született, gazdálkodó parasztcsalád gyermekeként. A község bírája határozott fellépéssel – felismerve a fiatal fiúban kibontakozó művészi tehetséget – felhozta Budapestre, ahol az Iparművészeti Főiskolán középiskolai tanulmányok nélkül is, azonnal felvették. Itt ismerkedett meg Fábián Ilona diáktársával, aki textilművészetet tanult és összeházasodtak. A diktatúra éveiben, a Pénzverdében dolgozva, a „Békekölcsön” díszes rajzai közé bujtatva beírta, hogy: „Ezt sose kapjátok vissza!...” Ezt a feliratot a kinyomtatás előtt az üzem vezetője véletlenül észrevette és Bodó Sándort feljelentette. Ezért 1954-ben elítélték és az 1956. október 23-i forradalom a kőbányai gyűjtőfogházból szabadította ki. Hazatért családjához budai lakásukba, de a november 4-i szovjet agresszió utáni napokban feleségével és 3 éves kisfiával, Sándorral, a Hanság mocsarain keresztül, félig lábbeli nélkül, az andaui hídon jutottak át sok ezer magyar társukkal együtt Ausztriába. Bécsből a baptista egyház segítségével Washingtonba kerültek, ahol Amerika magyar származású hőséről, a karcagi születésű Fabriczy Kováts Mihály huszár ezredesről elnevezett egyházi otthonba kerültek. Itt ismerkedtek meg az amerikai Függetlenségi Háború magyar hősének emlékével. Innen ered Karcag város iránti érdeklődésük és későbbi segítőkészségük.A J Á N L Ó

www.facebook.com/fenyvespanninyaralo

Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia

www.facebook.com/palettamuhely

www.facebook.com/Illatviaszgyertya

FUSZEKLI
Dorinette Műhelye

