Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.
Megvan a nyertes!2013-07-16 16:23:10
Így szólt a felhívás: Döntsd el Te, melyik legyen a szerencsés intézmény, akinek egy napelemet adományozunk, ha a Balaton Soundon az E.ON Hajtóerőművel a fesztiválozók megtermelnek 20 ezer Wh elektromos áramot. Dombóvári Támasz Otthon, Fehérgyarmati Városi Szociális Központ, Karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda. És megvan a nyertes! S ahogy azt éjjel hírül adták, a Balaton Sound utolsó napján, vasárnap 23:22-kor érték el az energiát termelő fiatalok a 20 000 Wh-t, ezzel is hozzájárulva a jótékonykodáshoz. Azt pedig, hogy ki lett a nyertes, az egyidőben két helyen zajló szavazás döntötte el. Szavaztak az energiát termelő fiatalok Zamárdiban az E.ON Hajtóerőműnél és szavazott a facebook közösség, az E.ON Hungária facebook oldalán. A Hajtóerőműnél 1739-en, a facebookon 1835-en adták le a szavazatukat a Sound zárásáig. A szavazatok a következőképpen oszlottak meg: Dombóvár (592+790), Fehérgyarmat (488+81), Karcag (659+964). Az összesítésben a legtöbb szavazatot a Karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda kapta, így ez az intézmény kapja az E.ON által felajánlott napelemes rendszert. Gratulálunk a nyertes intézménynek! A J Á N L Ó

www.facebook.com/fenyvespanninyaralo

Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.
Web: www.tasysdesign.hu/tollak/
YouTube: youtube.com/@madeintisza-to
Facebook: www.facebook.com/attila.telekes

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia

www.facebook.com/palettamuhely

www.facebook.com/Illatviaszgyertya

FUSZEKLI
Dorinette Műhelye

