
A 2013-as könyvhét idején az Ady Endre gimnázium diákjai és egyetemisták verseket fognak felolvasni a debreceni villamosokon, a Kölcsey Központ melletti buszmegállót könyvárudává alakítják, a Csapó utcai sétálóövezet mellett pedig számos intézmény, a Méliusz könyvtár, a Modem Modern és Kortárs Képzőművészeti Központ, a Református Kollégium és a Libri könyváruház ad otthont a könyvünnepnek - mondta Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője hétfőn sajtótájékoztatón. Somogyi Béla (Fidesz), Debrecen kulturális alpolgármestere felidézte, hogy a város régóta részt vállal e nemes tradíció ápolásában: a Református Kollégium, az Alföldi Nyomda városában az ünnepi könyvhét a kulturális nagyrendezvények egyike. "Az idei helyi szlogen - Debrecen a könyves város - éppen ezt a történelmi időket átívelő arculatot igyekszik erősíteni" - tette hozzá. Szirák Péter irodalomtörténész, a debreceni könyvhét kurátora arról beszélt, hogy a közönség a 2013. június 5-én, szerdán nyíló könyvhét keretében ankétokon, tárlatvezetéseken, dedikálásokon személyesen is találkozhat kedvenc költőjével, írójával, köztük Jókai Annával, a rendezvény fővédnökével, Kukorelly Endrével és Térey Jánossal, a könyvhét díszvendégeivel, valamint a József Attila Kör és a Fiatal Írók Szervezetének ifjú alkotóival.
(forrás: mti/prae.hu)