2013 májusának első hétvégéje nemcsak az édesanyákról szól, hanem pénteken és szombaton a ballagó diákokról. Az uram két éve ballagott tanítványaival a Szentannai Sámuel Gimnáziumban, de az idén is fog, hiszen technikus osztályától búcsúzik. Ezek a fiatalok hat évig koptatták a Teko -ahogyan mai napig hívják Karcagon az iskolát- padjait, őrölték a tanárok idegeit. Az iskolában nagyon szép szokás honosodott meg. A ballagás előtti napokban a tanárok és a diákok is ünneplőbe mennek a suliba, mivel az utolsó órák után a tanulók énekelve elkísérik a pedagógust a tanáriszoba ajtajáig, ahol megköszönik nekik a hozzájuk való jóságot, a türelmet, az okítást, egyszóval mindent. Ebben az iskolában csak a technikusok adnak szerenádot tanáraiknak. Hozzánk is átvonatozott a társaság, a kapu előtt énekelve várták, hogy kijöjjön Tanár Úr (a képen). Természetesen én is ott álltam a kapuban és nagyon meglepődtem, mivel az osztály három férfija rózsacsokrot hozott nekem, mint a ház asszonyának. Figyelmességük, kedvességük megható volt. Otthon érezték magukat nálunk, vacsora után kisebbfajta házibuli kerekedett, aztán megcsendült a társaság és beszélgettek, "mint férfi a férfival", komoly dolgokról. Vége a gyermekkornak, ott állnak a felnőtté válás küszöbén. Tudják, hogy csak a tanulás, a becsületes munka hozza meg a kívánt eredményt. A karcagi végzős gépész technikusok az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen olyan jól szerepeltek, hogy nem kell nekik vizsgázniuk szinte semmiből. Büszkék lehetnek rájuk a szüleik, tanáraik. Én ilyenkor elgondolkodom, hogy miért nem róluk szólnak a hírek, azokról a gyerekekről, akik tanulni, dolgozni akarnak és tudnak. Akik utánunk jönnek, és akiknek mi felnőttek amit tudtunk átadtunk.
(Írta: Csontos Gabriella)