
„Kultúrházak éjjel-nappal” országos közművelődési akció neve kifejezi azt, hogy az intézmények a nap bármely szakában a látogatók szolgálatában álltak és állnak. A karcagi Déryné Kulturális Központ az alábbi programokkal várja az érdeklődőket 2013. február 8-án, pénteken: Berta Márton festőművész “A Biblia és a Szentföld kincsei” című kiállítása a II. emeleti díszteremben. 17.00 órától - a Zabhegyező Gyermekanimátor Egyesület foglalkozásai (arcfestés, farsangi maszkok készítése), - Szakkörök bemutatkozása: csipkeverők, kunhímzők, foltvarrók, modellezők. - Állj be közénk! Néptáncosok nyílt foglalkozása és táncház – vezeti Oroszné Millinkhoffer Rita. 19 órától Németh Mihály: Kenyai utazásom (úti beszámoló) 21.00 órától SAMSARA – színes, szöveg nélküli, amerikai dokumentumfilm vetítése (99 perc). A ‘szamszára’ szanszkrit szó, lényege az élet örök körforgásában változó jelenségek mélyebb értelmezése. Ez adja a film kiindulási pontját is: Frickle és Magidson azt a megfoghatatlan, mégis működő összekapcsolódási pontot kutatja, mely a keleti vallások szerint átível életeinken, újjászületéseinken. A stáb 5 éven keresztül, 5 kontinens 25 országában forgatott. A csodálatos felvételeket 70mm-es filmre rögzítették, ennek köszönhető a döbbenetes vizuális élmény, melynek alapját a szent földek, a katasztrófa sújtotta övezetek, ipari komplexumok és természeti csodák lélegzetelállító látványa adja.