
A 2012-es advent olyan hamar eltelt, hogy mire észbe kaptam, már december 23-a volt. Anyósom és apósom - két idős szülő - ez évben is hozzánk jönnek. Az ajándékokat is össze kellett készíteni, vártuk haza Marci fiunkat. Mindent összeírtunk: mi lesz a menü, mit kell bevásárolni hozzá stb. Péntekre mindennel végeztünk is, már csak a takarítás volt hátra. Szombaton a fiúk bementek Debrecenbe mamáékért, addig én porszívóztam, felmostam, ágyat húztam, s közben az jutott eszembe, hogy ezelőtt tizenöt évvel, Mama és Papa ugyanígy készülődött minden nyáron, mikor mi mentünk hozzájuk Vágáshutára nyaralni. Papa porszívózott, Mama az ebédeket tervezte. Most mi várjuk őket ugyanolyan szeretettel, mint annak idején ők minket. Nagyon boldogok vagyunk, hogy még itt vannak közöttünk. Mindennél fontosabb, hogy amikor csak lehet velünk legyenek. Reggel a templomban meghatóan szépen mondta a legkisebb Kotra fiú a verset, az asszonyok gyönyörűen énekeltek. Ma meggyújtottuk a negyedik gyertyát is az asztalon. A nagyszülők elmentek pihenni, Marci tanulni és akkor csengett a telefon. Győrfi Lajos jelentkezett be, hogy eljönne névnapot és karácsonyt köszönteni. Meglepődtünk, de nagyon megörültünk, hogy kedves vendég jön hozzánk. Pár perc múlva meg is jelent Lajos személyesen és mind a hármónknak hozott egy Ladányi keresztet. Nagyon szép adventi ajándék. Holnap szenteste. Jönnek a bátyámék, anyukám, másnap Bence fiamék Blankánkkal, Dani fiunk, majd az uram testvére a családjával. Átjönnek a szomszédék is. Jézus születésnapját együtt ünnepeljük, milyen jó, hogy megszületett. Áldott ünnep, ami elhozza hozzánk szeretteinket.