Ebben az emléktöredékben szeretném elbeszélni első találkozásaimat a zenével, majd azt a szerelmet, amit azóta is táplálok iránta.
Nálunk valahogy nem volt annyira feltűnő jelenség ha kicsiként én dalra fakadtam. Nem tudom honnan örököltem a zenei hajlamot, mindenesetre kaptam belőle egy adagot. Régebbről csak néhány konkrétabb emlék maradt meg. Például, amikor a szomszédék nagy diófájának a tetejére felmásztam, s onnan énekeltem a "Már mi nálunk babám"-ot vagy épp, ami eszembe jutott. Odafönn nagyon szabadnak éreztem magam.
Nagymamám kicsi koromban szinte évente csinált velem egy "riportot", amikor magnószalagra rögzítettük, hogy mi történt velem abban az évben. Ezeken a felvételeken is gyakran énekelek, később gitározom. Igen a gitár. A legjobb barátom, egyszerűen nem bírok nélküle élni. Óriási ajándéknak tartom ezt a jó Istentől. 7 évesen -másodikosként - vitt el édesanyám a zenesuliba, mondván, hogy ő is tanult zongorázni, tanuljak meg én is. Nekem azonban nem nagyon tetszett ez a jövő - meg a hangszer is drága lett volna -, s mondtam neki, hogy inkább gitározni szeretnék.
Fiatal, nagyon jó fej gitártanárom lett, örökké vidám, s minden mókára kapható. Azt a bő 10 évet, amit a keze alatt töltöttem nem adnám oda semmiért. Hatalmas dolgokat éltünk át együtt. A hagyományos zenesulis FarsHangokon mindig az egyik legnagyobb látványosságot a gitáros csapat csinálta, baromkodásban is az élen jártunk ilyenkor. A városi rendezvények állandó szereplőjévé váltam, legyen az szólóban, duóban a tanárommal, vagy az egész gitárkamarás zenekarral. Élveztem a sikereket, az elismerést. Kálmán bával voltam először utca zenélni is, ami szintén nagyon nagy élmény volt. Láttam, hogy pénzt is tudok keresni egy olyan dologgal, amit nagyon szeretek csinálni.
Érettségi előtt még megpróbáltam felvételizni is zenei szakközépbe itt Budapesten. Elmentem két meghallgatásra. Rá kellett jönnöm azonban, hogy nem vagyok elég jó a zenei pályára, illetve későn kapcsoltam, s ha azt akarom, hogy felvegyenek a Műegyetemre, akkor most erről le kell tegyek. Így abbahagytam a felkészülést, viszont ez idő alatt is nagyon sokat tanultam. Hogy hogyan kell megtanulni egy zeneművet, technikailag és mentálisan is el kell merülni benne, s próbálni minél többet megjeleníteni a kottában leírt érzésekből.
A gimi utolsó éveiben beért annyira az egyik osztálytársam is gitárból, hogy közösen tudtunk zenélni. Kezdetben csak így az osztálynak, majd kezdtünk fellépni városi rendezvényeken, s amit igazán nagy dolognak tartok, hogy írtunk, írunk saját számokat is. Persze ebben nekem van nagyobb szerepem, viszont Attila nagyon sokszor ad olyan motivációt, erőt, ami nélkül nem jöhetnének létre a dalok.
De mit is jelent nekem ha gitározom, éneklek? Elvonulást, belső béketeremtést, megnyugvást, gondolataimnak érzéseimnek olyan kifejezését, amit más úton nem volnék képes.  Szeretek gyönyörködtetni én is, elbűvölni másokat a dalaimmal.
Hallgatni nagyon sokféle zenét szoktam, igyekszem kerülni a szélsőségeket. Édesapám Beatles-en nevelt fel, ők a nagyok,  aztán jött a rock korszak, majd a punk, párhuzamosan velük a csapból is a pop meg az R'n'B ömlött, nekem azok is bejöttek. Amikor alakítottunk egy kis, rövid életű zenekart a gimiben, akkor sok RedHotChiliPeppers-t hallgattam. Sokszor inkább dalok ragadnak meg, mint előadók, s a számok is csak akkor, ha kötődik hozzá valamilyen emlékem. Ha hallom, akkor mindig felidéződik bennem egy hozzá kapcsolt hangulat és életérzés.
Így a végére összefoglalásképpen pedig azt akarom leírni, hogy szerintem mi a szerepe a zenének az életben. Talán az, hogy adjon egy ritmust, vigyen egy kis színt a világba, teremtsen harmóniát, fejezzen ki hangulatokat érzéseket olyankor mikor a szavak elhallgatnak. Számomra a zene a lélek frissítő itala. (Írta:Farkas Márton)