
Az egykori Sárréti Népfőiskola, amely 1946. december 8-án nyitotta meg kapuit. E nap a háború utáni egyik legszebb ünnepnapja volt a Sárrétnek. Szekerek sokaságán érkeztek a Sárrétről az első három hónapos tanfolyam hallgatói és a községek vezetői:Bihardancsházáról,Biharnagybajomból,Nagyrábéról, Füzesgyarmatról, Szerepről, Füst pusztáról, Sápról, Sárrétudvariból, Bárándról és Bihartordáról. Dr.Bódis Gábor a járás főjegyzője és Szűcs Sándor néprajztudós,
(a képen) a Népfőiskola igazgatója iskolanyitó beszédében a Sárrét népének összefogását és Bihartorda közönségének áldozatkészségét emelte ki, hangsúlyozva: a községi vezetők, a gyógyszerészek, a körorvosok, a tanítók és a tanárok összefogtak, és ennek a vidéknek szellemi gyűjtő és kisugárzó központjává szándékoznak tenni a Népfőiskolát. A tervük sikerült. Eredményeik, az iskolaalapítás keserves előzményei is fellelhetők abban az iratkötegben, amely a Sárréti Népfőiskola előkészítőinek munkájáról vissza maradt. A szabadművelődés, a kor számos értékes adaléka hagyományozódott az utókorra. Emlékek, melyek a kis paraszti közösségek élni akarásáról, a szellemi előrehaladás igényéről vallanak. 2011.december 8-án a népfőiskola életével kapcsolatos dokumentumokból mutatunk be kéttárlónyit Péter Imre a Bihar és Sárrét irodalmi hagyományainak kutatója, a Földesi Karácsony Sándor Művelődési Társaság elnöke gyűjteményéből a tervezett három előadás mellett!
Írta:Kocsis Csaba