Körmendi Lajos író, újságíró (1946-2005) Karcag
A riport, a novella, a kisregény utánozhatatlan mestereként, s lírikusként is számon tartotta a kritika. Írt esszét, kritikát, tanulmányt, publicisztikát, szociográfiát, hangjátékot, vizuális költeményeket, készített fordításokat.
Első írásai a Napjaink-ban, a Forrásban és a Mozgó Világban jelentek meg. Huszonkét kötetet hagyott hátra. Munkásságát Bálint György- (1980), Népművelésért- (1992); 1994-ben Kölcsey-, 1995-ben Darvas József-, 1995-ben József Attila-, 2004-ben Arany János-díjjal ismerték el. Újságírói tevékenységéért 1996-ban Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott. A Nagykunságért végzett kultúrapártoló és kultúraközvetítő több évtizedes tevékenységét a nagykun települések 2002-ben Nagykunságért kitüntetéssel jutalmazták.
1946. június 6-án született Karcagon. (Szülei: Körmendy Lajos, Lauer Katalin). Az általános iskolát Kunhegyesen kezdte. 1957-ig éltek itt, édesapja vízmester volt a Vízgépészeti Vállalatnál. Ezután szülővárosába visszaköltöztek. 1964-ben mélyépítő technikusi végzettséget szerzett Békéscsabán az Út-, Híd-, és Vízműépítési Technikumban. Ezután felszolgáló, majd könyvesbolti eladó volt. 1966-ból szakmájában dolgozott. 1974- 1980-ig a Szolnok Megyei Néplap munkatársa. Közben elvégezte 1976-ban az újságírói iskolát. 1981-től Karcagon művészeti előadó, 1983-tól művelődéstörténész és könyvtáros volt. 1985-ben az ELTE magyar-népművelés szakán szerzett oklevelet. 1985-től tanított a karcagi Gábor Áron Gimnáziumban, s 1987- től főelőadó volt a karcagi művelődési központban és beindította a Karcagi Hírmondó című városi lapot. 1989-1995 között Jász-Nagykun-Szolnok megye egyetlen országos terjesztésű kulturális lapjának, a Jászkunságnak munkatársa, főszerkesztője lett. Az 1989-ben várossá lett Kunhegyes újsága, a Kunhegyesi Híradó első évfolyamát is ő szerkesztette. A rendszerváltozás után bekapcsolódott a politikai életbe, a karcagi MDF és a Kunhalom Polgári Kör alapító tagja 1996-tól. 1990-ben szülővárosának alpolgármestere lett. 1996-ban irányításával létrejött a Barbaricum Irodalmi és Művészeti Egyesület és a karcagi Barbaricum Kiadó. Szerkesztőbizottsági tagja volt a Szolnokon 1997-től megjelenő Eső című irodalmi folyóiratnak. 2001-től regionális szerkesztője volt a Magyar Naplónak. Alapítója volt a 2002-től megjelenő Berek című periodikának. A Berek(fürdő)i Írótábornak és a bereki nemzetközi művésztelepnek szervezője.
Írásaiban termékenyítő erőt merített a kun örökségből. A Nagykunság hűséges fiának két nagy szellemi szerelme: a Kunság és a kunok keletei rokonsága volt. Megírta a nagykunsági mikrokozmoszt, Az együttleges szellem -et (2002) és a Táltos kincsé-t (2004) , melyben a kun hagyományokból meseirodalmát teremtette meg e tájegységnek a török hódoltság korától egészen az első világháborús katonatörténetekig. Készülő regényéből az Eső -ben olvashattunk részletet, (Zádor és Ágota földjén ) melyben szintén a kun hagyományokat kívánta olvasóinak bemutatni. Négy éven keresztül a Szabad Föld munkatársaként a Nagykunság falvainak, mezővárosainak és tanyavilágának életéről tudósított. Rólunk, kunhegyesiekről is számos írást készített. 2001-ben és 2003-ban író-olvasó találkozón volt vendégünk. Írásai olvashatók kalendáriumunk különböző számaiban és a Szavak szárnyán kunhegyesi irodalmi antológiában. Fanyar humorú, irónikus rövidebb írásait olvashattuk még a Metró újságban, a Kunbörzében valamint a Karcagi Infoban ( Találkoztam egy emberrel …) is.
2005. január 2-án értesültünk a szomorú hírről a médiából, hogy elhunyt az új év első napján Körmendi Lajos Karcagon élő költő, író, újságíró, szerkesztő, műfordító, irodalom- és kultúra-szervező, a családszerető apa. Életének 59. évében érte a kérlelhetetlen halál.
2005. január 8-án Berekfürdőn vettek tőle búcsút tisztelői, barátai, pályatársai és olvasói az ország-világ különböző településeiről. Kalász Márton, az Írószövetség elnöke, Jókai Anna író, valamint a Szabad Föld főszerkesztője Hardi Péter és dr. Hajdú Lajos berekfürdői polgármester mondott búcsúbeszédet temetésén. Csíkos Sándor színművész, volt nagykun kapitány verssel köszönt el a jó baráttól. Művei által továbbra is közöttünk él. Emlékét kegyelettel megőrizzük!
Művei:
Barbaricum (versek, 1981); Boldog emberek (szociográfiák, Bp. Magvető, JAK füzetek 18. 1985); Művész Pista huszonegye (kisregények, Bp. Magvető, 1987); A gyökeres állat (versek, 1992); Vad játékok (novellák, Szolnok, 1994); Édesem, ma oly fanyar vagyok (versek, 1995); Telefax a Megváltónak, avagy IV. Louis Bejgliumban (ifjúsági naplóregény, 1995, új kiad. 2003); A puszta fiai (műfordítások a kazak népköltészetből, 1996); A víz és a földek dalai (versfordítások olaszból, 1996); Magánkrónikák (novellák, 1996 Miskolc: Felsőmagyarország K.); A puszta fiai (kazak költők versfordításai, Karcag, 1996); Kurgán (versek, 1997); Öt perc az élet (szociográfia, Karcag, 1997); Robinson az árokparton (riport, Karcag, 1999); Dátumversek (versek, 1999); Az én Karcagom avagy Bod László festőművész világjárásai és hazatalálásai (riportkönyv, Karcag, 1999); Ötemiszuli Szalamat (kazak festő és grafikus pályaképe, Karcag, 2000); A képek árnyéka, avagy T. S. festőművész, aga, bég, bej, pasa, alkoholtábori hangadó és képmutogató mester tsudálatos világához egy-egy tsámpás lábjegyzet (versek, 2001); Régi kútba nézek (válogatott versek, 2001); Az együttleges szellem (művelődéstörténet, Bp., Széphalom Könyvműhely, 2002); Kutyafa (versek, 2002); A táltos kincse (mondák, mesék, történetek, Karcag 2004)